Valóban nincs időd vagy elnetezed a napod?

Mi, emberek, fantasztikus kifogásokat tudunk gyártani és az összes álalibink közül talán a “nincs időm” a legnépszerűbb. Nincs időnk elolvasni egy könyvet, nincs időnk tornázni, összefutni a barátainkkal, megtanulni a vizsgaanyagot, elvégezni a házimunkát, leülni beszélgetni a gyerekeinkkel suli után. Facebookozni, instázni, farmolni, mások “tökéletes” életét bámulni egész nap, arra bezzeg van időnk…

A saját vallomásommal kezdem: reggel 9.45-kor nyitottam meg az “Új bejegyzés” fülecskét a blogkezelő felületen azzal a céllal, hogy írok egy megmondós cikket a modern világ internetfüggőségéről, és tessék: pontosan 10.30 van, most pötyögöm be a negyedik mondatot. Mivel töltöttem az elmúlt negyvenöt percet?

Internetes böngészéssel 😉

A cím megadása után eszembe jutott, hogy ellenőrizzem, vajon a 15 cm-es grafitos EPS szigetelés megfelel-e a 2021-es energetikai követelményeknek, pedig már legalább kétszer kiszámoltam a kalkulátorokkal. Aztán rámentem a blogom Insta oldalára, bár csak nemrégiben hoztam létre, nincs követőm és én sem követek jóformán senkit, tehát nem várhatok eseményt… jó kérdés, mi történt még ezen kívül, de az tuti, hogy majdnem egy órám ráment a nagy büdös semmire.

És tudjátok, mi a legfélelmetesebb az egészben?

Az, hogy én tudatosan odafigyelek az internetezéssel/kütyüzéssel eltöltött időm korlátozására, mégis azon kapom magam alkalmanként, hogy már két órája órája nézegetem a kedvenc Facebook-csoportom új bejegyzéseit. Mi lehet azokkal, akikben meg sem fogalmazódott a kérdés, vajon mennyi időt töltenek el naponta az internetes portálok hasztalan bámulásával?

Miért olyan vonzó dolog állandóan az interneten lógni?

A függőségek pszichológiájáról egész könyvtárat lehetne összeállítani, de nem vagyok agykutató, úgyhogy megpróbálom a tudományos oldal helyett az egyszerű, hétköznapi ember nézőpontjából megközelíteni a kérdést. Az internetnek van egy olyan tulajdonsága, hogy különösebb erőfeszítés nélkül kínál neked instant élményeket és eredményeket, kissé csípősebben megfogalmazva: az internet bújása közben úgy rohan el melletted az idő, hogy addig sem kellett a saját életeddel és problémáiddal foglalkozni. Hurrá, eltelt egy újabb stresszes nap és közelebb kerültél ahhoz a valójában soha el nem érkező időponthoz, amikor majd minden klappol nálad és neked is olyan szép, izgalmas életed lesz, mint azoknak, akiket folyton lesel. Nézed a parkban lekapott, nevető családot, a kézzel készített karácsonyfa díszeket, a fapadossal Amszterdamba járó volt osztálytársakat, ám könnyebb mindezt csak nézni, mint kikapcsolni az internetet és kimenni a parkba vagy lefoglalni egy tízezer forintos retúrrepjegyet.

Meg egyébként is, a közösségi oldalak és blogok világa érdekes, tetszik neked, akár órákon keresztül el tudod nézegetni a “bmw” hashtaggal ellátott képeket vagy azt kutatni, hogy oszthatnád be jobban az időd 😉

Az internet mellett a másik legnagyobb időrabló a mobilos vagy számítógépes játékok hada, amit természetesen “csak öt percre” kapcsolsz be, aztán “csak ezt a pályát” próbálod meg még egyszer, de végül órákra elmerülsz benne, mert “nem sikerül tovább vinni“. A játékok titka szintén a könnyen elérhető sikerélményben leledzik: ha máshol nem kapsz pozitív visszajelzést, megpróbálkozol vele az online térben. Lehet, hogy csóró vagy, magányos és a kollegáidat is utálod, de egy jobb helyzetért először tenni kellene valamit ebben a csúnya gonosz világban, amihez nincs kedved, inkább learatsz öt mázsa búzát a farmodon, elvégre az is valami. A valóságban túl kemény meló lenne búzát aratni.

Te hány percet bírsz ki a telefonod nyomkodása nélkül?

A telekommunikációs eszközök elterjedése és a technikai fejlődés hozzájárult ahhoz, hogy felgyorsuljon körülöttünk az idő. Tulajdonképpen gyerekkorunk óta folyamatos inger alatt van az agyunk (már a TV-vel elkezdődik), hozzászokunk az azonnali információkhoz és állandó részesei vagyunk a globális közösségnek – ennek egyenes következménye, hogy az ingerek hiányában megjelennek rajtunk az elvonási tünetek.

Örökké információra szomjazunk, nehogy lemaradjunk valamiről. 

Nagyon sok tanulmány foglalkozott már azzal, vajon életünk mekkora részét töltjük internetezéssel, tévézéssel vagy oline játékokkal és a legtöbb eredmény azt mutatja, hogy napi szinten órákat. Reggel felkelünk és nyúlunk a telefon után. Este, lefekvés előtt még internetezünk. A budin, a buszon, az ebédlőasztal mellett, a gyerek szoptatása közben, talán még a templomban Jézus keresztre feszített testének árnyékában is a közösségi oldalak falát pörgetjük végig, újra és újra és újra. 

Bizony, ma is huszonnégy órából áll a nap, de az emberek többsége ebből minimum 3-6 órát a kütyüin lógva tölt. Te is lefuttathatsz egy gyors tesztet magadon, vajon mennyi ideig bírod ki anélkül, hogy a telefonodért nyúlnál. 

Korlátozd magad és menj el inkább sétálni!

Az internet- és kütyüfüggőség kapcsán furcsa kettőséget figyeltem meg: az emberek folyamatosan azon sopánkodnak, hogy borzasztó világot élünk, mert mindenki a telefonját nyomkodja ahelyett, hogy a társas kapcsolatait ápolná, de ha szóba kerül a téma, magát természetesen mindenki kivételnek tekinti 🙂

Szerintem nincs értelme az örökös tagadásnak. Igenis be kell látnunk, hogy az internet minden fantasztikus tulajdonsága ellenére túlságosan átvette a szerepet az életünben, túl nagy befolyással bír az érzéseinkre és módszeresen lopja az időnket. Én nem akarok hetven évesen arra ébredni, hogy az egész életem egy online térben töltöttem el és lemaradtam azokról a dolgokról, amelyeket a valóságban megélhettem volna. 

Körülbelül két évvel ezelőtt kezdtem el tudatosan korlátozni a saját telefonozásom és internetezésem. Azt vallom, a megelőzés jobb, mint az utólagos orvoslás, úgyhogy a következő pontokat igyekszem követni a mindennapokban:

  • nem járok napi szinten a Facebook-ra, csak heti 3-4 alkalommal (a blog miatt most kénytelen vagyok gyakrabban felnézni, de ilyenkor nem pörgetem a saját üzenőfalam, egyenesen az oldal felületére megyek)
  • nem regisztrálok privát Instagram fiókot és más közösségi oldalakra sem regelek be
  • nem töltök le semmiféle játékot a telefonomra (hála az égnek, amúgy sem játszottam soha, szerencsére nem vonz)
  • nem regisztrálok be fórumokra
  • reggelente nem nyúlok egyből a telefon után és este sem netezek lefekvés előtt, legkésőbb fél tízkor kikapcsolom a wifit
  • hétvégén egész délelőtt vagy délután nem kapcsolom be a laptopot
  • a telefonomon nincs ingyenes internet-elérhetőség
  • nincs tabletem

Az internetezés – saját tapasztalataim alapján – pontosan olyan, mint a cukor: minél kevesebbet fogyasztok belőle, annál kevésbé vágyom rá. Mi itthon általában kéthetente tartunk nagybevásárlással egybekötött nagytakarítást, ami azt jelenti, hogy szombat reggel legkésőbb fél 8-kor felkelek, bekapcsolok valami zenét és elkezdek takarítani, később a férjemmel együtt elmegyünk bevásárolni, aztán megint takarítok otthon, megfőzöm az ebédet – mindezt telefon meg internet nélkül, és mire a dolgok végére érek, olyan elégedett vagyok, hogy úgy érzem, ilyenkor minden más elintéznivalóhoz is megjön a kedvem.

Egy egész napot el tudok tölteni úgy, hogy hozzá se érjek a telefonomhoz, de beleférjen a napba a konyharuhák folttalanításától kezdve az őszi avarban sétáláson keresztül a tésztagyártásig minden. Azt hiszem, az internetfüggőséget alapvetően az okozza, hogy “elszokunk” az igazi, kézzelfogható és lassú élményektől, de szerencsére visszafordítható a dolog.

Ha úgy érzed, te is túl sok időt töltesz internetezéssel vagy kütyüzéssel most azonnal tedd le az eszközt, amint ezt a posztot olvastad, menj el sétálni és közben tervezd el, mennyi mindent csinálhatsz ma wifi nélkül… 🙂

Ez is érdekelhet

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés