Simplicity Fesztivál – egyszerűsíts, csökkents, tanulj

Minimalista előadás-sorozat? Igen, ilyen is létezik Magyarországon! 🙂

Szerencsére, egyre többen jönnek rá, hogy az elengedés jó dolog. A felesleges tárgyaktól vagy élményektől való megszabadulás az én életemben is új fejezetet nyitott, csakhogy döcögős út vezetett odáig, mire sikerült eljutnom a felismeréstől a cselekvésig. Sőt, még mindig vannak olyan területek, ahol rám férne a fejlődés, hiszen sokkal könnyebb eldönteni, hogy megszabadulunk valamitől, mint ténylegesen megtenni.

Tavaly elindult egy remek kezdeményezés Budapesten, a Simplicity Fesztivál. A hulladékmentesség jegyében megszervezett előadássorozaton a minimalizmussal (is) foglalkozó hazai bloggerek osztják meg a tapasztalataikat és tippjeiket, mindemellett workshopok, közösségi játékok és öko-piactér várja a résztvevőket.

Miért érdemes részt venni egy ilyen rendezényen?

Például azért, mert itt egyszerre tanulhatsz az önkéntes egyszerűsítésről és találkozhatsz olyan emberekkel, akik éppen most járják be ugyanazt az utat, mint te. Senki nem kezdi minimalistaként, mindenkinek megvan a maga nyomós oka arra, miért kezdett el vonzódni a csökkentés, egyszerűsítés, lelassulás iránt. Ha érdekel a téma, de nem tudod, hogyan fogj bele, ott a helyed! 🙂

Ha minden jól megy, idén velem is találkozhatsz az előadók között, arról fogok beszélni, miképpen megvalósíthatóak az átlagember számára a vásárlásmentes hónapok, és hogyan lehet pozitívan megélni a fogyasztásunk tudatos csökkentését. Mert csökkenteni muszáj, ezt már tudjuk egy ideje.

A képeken a tavalyi Simplicity Fesztivált láthatjátok, köszönöm Kocsis Dórának a képeket! 🙂

Ha tetszett a posztom és szívesen olvasnál még hasonló témákban, kedveld a Facebook oldalam >>ITT<< vagy a blog jobb oldalán található Facebook-dobozon keresztül 🙂

Ez is érdekelhet

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés