Ruhamustra – méghogy a turiban nincsenek jó cuccok?

Turkáló, használt ruha, second hand –  számtalanszor láthattátok nálam ezeket a szavakat, amikor a fenntartható divatról írtam, de még sosem jutottam odáig, hogy valamiféle képes bizonyítékát adjam annak, miért éri meg a fast fashion üzletek helyett a használt ruha boltokat választani. Az, hogy szeretek kincskeresést játszani a ruhahalmok között, nyilván nem érv azok számára, akik negatív előítéleteket táplálnak a turikkal kapcsolatban, úgyhogy most készítettem egy képsorozatot a kedvenc másodkézből szerzett darabjaimról, hogy bebizonyítsam, bizony ki lehet fogni csinos, jó állapotú, márkás darabokat fillérekért a kupacban 🙂

Hiába látom ugyanis a környezettudatos életmód kapcsán mind gyakrabban középpontba kerülni a turkálót, tudom, hogy sokakban még ott lakozik a kétely vagy a korábbi negatív tapasztalat a second hand üzleteket illetően. Ciki odajárni, csupa ócska rongyot árulnak, igénytelenség mások levetett cuccait hordani, fura szag van, a használt ruha drágább, mint az új és különben is csak a vékonyak/molettek/tökéletesek találnak maguknak megfelelő holmikat – én ezekkel az előítéletekkel találkoztam leggyakrabban. Sőt, ha őszinte akarok lenni, kamaszlányként ugyanezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor elsétáltam a belvárosi panelek alagsorában berendezett kis turik mellett.

Nem tudom, vajon a tinédzserkorom óta eltelt közel tíz év alatt változott-e meg a hazai használt ruha piac, vagy egyszerűen csak divat lett az, hogy nincs divat többé és mindenki az egyedi stílust keresi, mindenesetre, ha manapság bemegyek egy turiba, klasszabbnál klasszabb holmikkal találkozom. Az elmúlt négy-öt évben, mióta rászoktam a turizásra, soha nem jöttem még haza üres kézzel egyetlen second hand üzletből sem. A képsorozaton a fekete harisnyámat és az öveket kivéve kizárólag olyan ruhák szerepelnek, amelyeket turkálóban vásároltam az elmúlt években.

Korábban egyébként számos használt ruha boltban megfordultam, de egy ideje kizárólag a kedvenc kilós turimba járok vásárolni Debrecenben. A heti bálabontáskor 1800-1900 ft/kg-os áron kezdődik az árusítás, ami minden nap 100 forinttal csökken, a következő bálabontás előtti napon pedig 1000 forintért el lehet hozni egy egész zacskónyi ruhát. A tapasztalataim alapján kb. 250-500 forintra jön ki egy darab, attól függően, hogy milyen vastag és nehéz anyagból készült (itt jön a reklám helye: Galamb utca 2., azért ne fosszátok ki előttem, légyszi 🙂 ).

 

A turikban terjengő jellegzetes szag a tévhittel ellentétben nem azért van, mert koszos ruhákat exportálnak felénk a nyugati országokból, valójában a fertőtlenítő gázt lehet érezni. A használt ruha üzletek fertőtlenítő dokumentációját elég gyakran ellenőrzik, tehát nem kell semmiféle betegség miatt aggódnotok, szerintem a fast fashion üzletekben sokkal kérdésesebb, vajon ki vette fel utoljára a ruhát, amit felpróbálunk a próbafülkében.

Igen, valószínűleg más is hordta korábban a ruháinkat, ezt a tényt el kell fogadni. De miért csinálunk egyáltalán egzisztenciális kérdést a ruhákból, és mi van akkor, ha nem mi vagyunk az első tulajdonosok? A ruhák mosva, fertőtlenítve vannak, nem látszik rajtuk a használat, nem terjed rajtuk keresztül a lepra és a búbópestis, pláne, mert ezeket a holmikat többnyire az egészséges nyugati országok exportálják felénk.

Van egy bizonyos előítélet, miszerint a turkálóban kizárólag a vékony lányok találnak maguknak ruhát – nos, én vékony lányként sokszor épp az ellenkezőjét éreztem, úgy tűnt, mintha kizárólag a teltebb formákra akadna valami 🙂 Az a helyzet, hogy egy ömlesztett ruhás turiban türelmesnek kell lenni, és kitartóan keresni a megfelelő darabokat, nem szabad az első három méretben nem passzoló darab után feladni a keresést, majd elkönyvelni magunkban, hogy nincs ránk megfelelő ruha. Biztos, hogy van.

Természetesen, én sem vásárolok kizárólag használt ruha üzletben. A fehérneműket, zoknikat újonnan veszem meg, és ha égető szükségem van valamire, de nem találom turiban, akkor megveszem máshol. A legtöbb problémát ilyen szempontból a nadrágok jelentik, tudniillik, a kilós turikban általában nem lehet próbálni, és míg egy felsőt csak felhúzok magamra a tükör előtt, nadrágot azért nem próbálok száz másik ember szeme láttára 🙂 Cipőt sem vettem még soha turiban, nem vagyok ellene egyébként, csak sosem találtam olyat, ami tetszett volna.

A posztom végén felmerülhet a kérdés, miért csináltam meg egyáltalán ezt a képsorozatot? Egyszerű a válasz, számomra fontos a fenntartható divat kérdése, és úgy érzem, ezzel a bejegyzéssel talán hozzájárulok kicsit az előítéletek lerombolásához, netán sikerül másokat is inspirálnom , hogy a korábbi rossz tapasztalataikat mellőzve próbálkozzanak meg ismét a second hand üzletekkel. Mert nem igaz, hogy a turiban csak béna vagy drága cuccok vannak, némi erőfeszítéssel tulajdonképpen tíz-húszezer forintból lehet öltözködni egész évben. A tudatos és zöld ruhatár kialakítása tehát egy olyan válaszlépés a túlfogyasztás folyamatára, ami bárki számára elérhető, aki szeretne hozzájárulni valamivel a fenntartható jövő létrehozásához. 

Ha tetszett a posztom és szívesen olvasnál még hasonló témákban, kedveld a Facebook oldalam >>ITT<< vagy a blog jobb oldalán található Facebook-dobozon keresztül 🙂

 

Ez is érdekelhet

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés