Mire lehet szükséged a környezettudatos(abb) mosáshoz?

Vannak olyan háztartási sztereotípiák, amelyeket nagyon nehéz kiverni a fejünkből, szerintem tökéletes példája ennek a mosószer és az öblítő esete – a többség úgy érzi, ez a két dolog elengedhetetlen a mosáshoz. De tényleg olyan elképzelhetetlen lenne nélkülük élni?

A környezettudatos mosással kapcsolatos próbálkozásaim nem újkeletűek, régen rendszeresen használtam mosódiót, és már a  blog indulásakor megmutattam nektek, hány foltot sikerült kihoznom egy anyagból a gesztenyéből készült mosószeremmel. Később aztán a borostyánnal is próbát tettem, több-kevesebb sikerrel – és talán ez a kevesebb siker indokolja, miért nem maradtam végül ezeknél a teljesen természetes módszereknél.

Mert szeretném, ha használhatóak lennének a hétköznapokban, de azért tény, hogy nehezen veszik fel a versenyt egy mosószerrel, ha folt kerül a ruhára. Illetve nem is olyan könnyű beszerezni őket, a borostyánt még csak-csak, de honnan a fenéből szedjek gesztenyét tavasszal, miközben még ősszel sem volt szerencsém egyetlen gesztenyefához sem a környéken? A mosódió pedig kicsit messziről jön ahhoz, hogy minden második hónapban rendeljek belőle egy adagot.

Ecoegg és mosószóda, nálam ők nyertek végül.

A régi mosószerek elhagyásakor első körben én is azt a megoldást választottam, hogy zöldebb módon készülő, vegyszermentesebb mosószert és öblítőt vásároltam a boltban. Így ismerkedtem meg a Souldropssal, ami egy Magyarországon gyártott öko-mosószer. Bár használtam egy ideig és teljesen meg voltam elégedve, őszinte leszek, zavart, hogy még mindig műanyag flakonokat kell a kukába dobnom – igaz, újrahasznosított műanyag flakonokat, de akkor is sokalltam a műanyagmennyiséget.

Az Ecoegg nevű mosótojásról viszont sokat olvastam környezettudatos oldalakon, úgyhogy végül beszereztem a legnagyobb, állítólag 720 mosásra elegendő kiszerelést, illatmentes változatban. Csak tízezer forint volt, szóval ha a valóságban nem bír ki ennyi mosást, csak 600-at, már akkor sem lehet panaszom a gazdaságosságra, hiszen ez mindössze 15-16 forintot jelent mosásonként.

Hogy néz ki tulajdonképpen ez az Ecoegg? Nos, egy kis tojás alakú, újrahasznosított műanyagból készült tartályról van szó, amelyben turmalin és modószóda alapú golyók találhatóak, ezek tisztítják a ruhát valamiféle módon, amit valójában nem teljesen értek, ezért nem is próbálok meg elmagyarázni 🙂 A csomaghoz járt még néhány adag golyó, hogy időnként újra tudjam tölteni a tojást – én heti 2-3 mosással számolva úgy tervezem, minimum három évig nem kell utántöltést rendelnem. Maga a tojás egyébként elvileg tíz évig bírja, tehát lényegében – az újratölhető golyók pici nejlonzacskóját leszámítva – tíz évente termelek szemetet az amúgy vegyszermentes mosószeremmel.

Az Ecoegg használható fehérek mosásához is, én pluszba azért be szoktam mellé tenni egy-két evőkanálnyi – kimérősen vásárolt – mosószodát, hogy ne szürküljenek el a ruháim.

Öblítő helyett mosóparfüm

Az Ecoeggben található golyócskák lágyítják a vizet, azaz egyáltalán nem szükséges melléjük öblítőszer ahhoz, hogy mosás után is puhák maradjanak a ruhák. Azon most lehetne vitatkozni, kell-e egyáltalán bármi a mosószeren kívül egy ruhára, én nem feltétlenül ragaszkodom hozzá, hogy illatuk is legyen, a férjem azonban igen, ezért ecet-víz keverékébe cseppentett mosóparfümöt szoktam az öblítőrekeszbe önteni. Az ecet puhít és fertőtlenít, a parfüm illatosít.

Szerencsére sokféle mosóparfüm megtalálható a polcokon, van miből válogatni, én a magyar gyártású Ahimsa-mosóparfümök mellett tettem le a voksom. Eddig a levendulásat és a kasmírvirágosat teszteltem le, az utóbbi szolidan édes illatát határozottan imádom. Tény, hogy ezeknek a mosóparfümöknek nincs olyan erős illata, mint a jól ismert öblítőknek, de nem hiszem, hogy parfüm mellé feltétlenül illatoznia kell a ruháknak is. Annál meg nincs is borzasztóbb, mint amikor a frissen sült kenyeret betekerem egy öblítővel mosott konyharuhába és beleivódik a vegyszer aromája.

Mennyire hatásosak ezek a környezettudatos termékek?

Az eddigi tapasztalataim alapján tökéletesen elégedett vagyok a mosótojásommal és a parfümolajokkal is, de senkit nem akarok megtéveszteni: a fűfoltokat és a nagyon-nagyon piszkos zoknikat bizony nem fogják maradéktalanul tisztára mosni 🙂 Mindeközben azt gondolom, ezzel a problémával a sima bolti mosószerek esetén is gyakran találkozunk, egyszerűen léteznek olyan foltok, amelyek külön előkezelést igényelnek. Nálam a marhaepe-szappan vált be leginkább a folteltávolításra – perkarbonátot még nem próbáltam – , úgyhogy mosás előtt rá szoktam szánni öt percet, hogy átdörgöljem szappannal a komoly foltokat.

Külön kategóriát jelentenek nálam a konyharuhák és a takarításhoz használt törlőrongyok, szerintem ezeket a legnehezebb tisztára mosni, néha annyira soka rajtuk a folt, hogy nincs kedvem marhaepeszappanozni – ilyenkor ecetes-szódabikarbónás vízben kifőzöm őket félóra alatt. Ritkán marad rajtuk pecsét, az biztos.

A környezettudatos mosásnak mellesleg nem csak az az egy előnye van, hogy minimális szemetet termelünk a ruhák tisztítása során, de egy mosótojás és két mosóparfüm még a helyet sem foglalja a fürdőszobában vagy a háztartási helyiségben, bőven elférnek egy kis kosárban. Ha fontos a szép fürdő, akkor az ecetet és mosószodát te is nyugodtan megvásárolhatod szép üvegekben kimérve, ahogy én tettem anno – szép a szemnek, olcsó és nem termel műanyagot, hát lehetne ennél pofonegyszerűbb a mosás? 

Ha tetszett a posztom, és szívesen olvasnál még hasonló témákról, kedveld a Facebook oldalam >>ITT<< vagy kövess az Instagramon🙂

4.7 3 votes
Article Rating

Ez is érdekelhet

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments