Miért nem elég újrahasznosítani a műanyagból készült holmikat?

A műanyagok újrahasznosítása – és ezt muszáj már az első mondatban leírnom – tulajdonképpen csak az emberiség legnagyobb önámítása. Látszatmegoldás, szemet hunyás a valós probléma felett, nemtörődömség a következő generációkkal szemben. A végtelenségig tudnám sorolni a sallangosan szélsőséges jelzőket, pedig igazán nem szeretek szélsőséges lenni, de ez a helyzet az, ami tényleg megkívánja, hogy kimondjuk: a mi felelősségünk, hogy a gyerekeink bele fognak-e fulladni és betegedni a műanyagvilágba.

Régóta tervezem, hogy írok a blogra egy “tudományos” bejegyzést a műanyagokról, mert rengeteg tévhit kering az interneten a témát illetően, de valahogy mindig akadtak izgalmasabb környezetvédelmi kérdések az életemben. A Humusz Szövetség márciusi műanyagböjt kampánya viszont eszembe juttatta, hogy még mindig ez az egyik legégetőbb probléma a bolygónk szempontjából, és minél hamarabb posztolok róla, talán annál hamarabb jut el az üzenet másokhoz is, megelőzve egy nagy adag hulladék felesleges termelődését.

Az interneten gyakran láthatunk képeket, amelyek az egyes műanyagtermékek lebomlási idejét mutatják be. Ezek szerint egy vásárláshoz használt műanyag zacskónak például 10-20 évre van szüksége, a kávés pohárnak 50 évre, az ásványvizes flakonoknak és az eldobható pelenkák pedig közel 450 évre. A valóság viszont az, hogy a műanyagok természetüktől fogva soha nem bomlanak le, csak parányi mikrorészecskékre esnek szét, amelyek aztán örökbe ott maradnak a természet körforgásában. Nem látjuk őket, de azért ott vannak és folyamatosan mérgeznek bennünket.

Történet az óriás szitakötőkről és az oxigénszintről

A műanyag lebomlási problémájának megértéséhez tegyünk egy kis kitérőt a korai karbon korba, abba a földtörténeti időszakba, amikor a manapság már csak őskövületként megtalálható gigászi rovarok éltek. A paleontológusok kutatásai szerint a szárazföldi növények – ősfenyők, óriáspáfrányok, mohák  – hamarabb kifejlődtek, mint az őket lebontani képes mikroorganizmusok, így történhetett meg, hogy az erdők évmilliókig léteztek anélkül, hogy a törzsek vagy levelek elkorhadtak volna. Ha egy fa valamiért elpusztult, egyszerűen kidőlt és kész, később ezekből a föld nyomása alatt nyugvó, le nem bomlott szerves anyagokból jöttek létre a ma használt széntelepek.

Mint tudjuk, a levegő oxigénszintjét többek között a növények szabályozzák, amíg élnek, oxigént termelnek, később a bomlásuk során szén-dioxid szabadul fel. A korai karbonban a lebontó gombák és baktériumok megjelenése előtt a növények zöldellése révén sokkal magasabb volt az oxigénszint, mint most, körülbelül 30-35%-os, ennek köszönhetően nőttek hatalmas méretűre bizonyos állatfajok. A mikroorganizmusok kialakulásával azonban elkezdődött a növényvilág korhadása és a szén-dioxid termelés, a levegő oxigénszintje pedig szép lassan lecsökkent a ma ismert mértékűre, ami magával hozta az óriásállatok méretének visszafejlődését is.

Az óriásrovarok egyébként nem is fontosak, az esetüket csupán érdekességképpen meséltem el, a hangsúly inkább a természet önműködtető rendszerén van, amit jelenleg mindenféle mesterségesen előállított anyaggal ostromol az emberiség. A fenti földtörténeti kitérőből már kikövetkeztethettétek hogy a műanyagok azért nem tudnak lebomlani, mert még nem alakultak ki olyan mikroorganizmusok, amelyeknek tápanyagot jelentenének a műanyag alkotóelemei. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem is fognak, sőt, állítólag már sikerült is felfedezni egy polietilén-evő baktériumot, de a kutatások egyelőre gyerekcipőben járnak ezen a téren, és ha még a szerves anyagokat lebontó gombáknak is évmilliók kellettek a kialakuláshoz, vajon mennyi időre van szükség olyan organizmusok létrejöttéhez, amik a természetben magától elő nem forduló vegyületeket is megeszik?

A műanyag útja mindig ugyanoda vezet

A blogon többször meséltem arról, hogy régen én is elegendőnek tartottam szelektíven válogatni a szemetet, mert szentül hittem az újrahasznosítás hatékonyságában, időközben azonban rájöttem, hogy kicsit elkéstünk már ezekkel a félmegoldásokkal. A műanyaghulladék javarésze soha nem kerül be az állami újrahasznosítási rendszerbe, a bekerülő mennyiséget pedig kizárólag értékcsökkenő újrahasznosítással lehet feldolgozni, ami azt jelenti, hogy az újonnan létrejött termék gyengébb minőségű lesz, mint az eredeti. 

Persze, a műanyag többszöri újrahasznosításra még mindig jobb, mintha egyáltalán nem hasznosítanánk újra, de láthatóan csak elodázza a problémát, hiszen néhány feldolgozás után végül ígyis-úgyis az óceánokban, erdőkben vagy a szeméttelepeken végzik ezek a holmik mikroműanyag formájában. Plusz probléma, hogy már maga az újrahasznosítás is energiaigényes folyamat, ami számos káros melléktermék létrejöttével jár. A műanyagkezelés utolsó fázisa a hulladékgyűjtőkben való elégetés, talán mondanom sem kell, hogy természetesen a levegőbe kerülő vegyi anyagokat is mi szívjuk be nap mint nap.

Az utóbbi években nagy lendületet kaptak az ún. természetesen lebomló műanyagok – a Humusz oldalán erről is találhattok egy remek kis összefoglalást – , amelyeknél azonban a kémiai reakciók beindulásához napfényre vagy magas hőmérsékletre lenne szükség, ami egy hulladékkupac alján ritkán adott. A technológia ráadásul a műanyagevő baktérium kifejlesztéséhez hasonlóan gyerekcipőben jár, a közeljövőben tehát nem várható a globális elterjedése.

Ma hulladék, holnap egy fogás a tányérodon

A műanyagszennyezés valódi problémája nem a szanaszét heverő flakonok látványában keresendő, elvégre az egész darabokban lévő hulladék némi erőfeszítéssel csak-csak összeszedhető lenne, hanem az emberi egészségre káros több milliárdnyi mikrorészecskében. Már nem csupán a tengeri emlősök, halak és madarak bélrendszerében találhatóak meg ezek az 5 milliméternél kisebb műanyagszálak, hanem a vadon élő állatokéban is. A világot elborító szemét szomorú szimbóluma lett mára a Henderson-ént sziget, ez a civilizációtól távoli, lakatlan kis földdarab, amelyre több tonnányi hulladékot sodortak ki az áramlatok – ez végül bele fog kerülni a természet körforgásába.

A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a mikroműanyagok megjelentek az ivóvízben, a termőföldekben és a sóban is, tehát közvetlen bejutást nyertek a szervezetünkbe. Egyelőre kevés kutatás létezik a mikroműanyagok emberi egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatban, azt viszont többször megállapították már, hogy emlős állatoknál a szervezetben felhalmozódó műanyag génkárosodást, hormonzavart, meddőséget okozhat – bizonyos mennyiség felett feltehetően az embernél is ugyanezeket a problémákat hozza elő.

Sajnos az az igazság, hogy amit ma kidobunk, azt holnap más formában megesszük. A mikroműanyagokat úgy kell elképzelni, mint a sivatag apró homokszemeit, azért, mert egyenként nem látjuk őket, még léteznek, és nem tudom, ki kanalazna szívesen a műanyagsivatagból.

Mit tehetünk, hogy megakadályozzuk a műanyagtermelést a jövőben?

A jelenlegi válsághelyzet ellenére tisztában kell lennünk azzal, hogy a műanyag használata a 21. századi, modern civilizációban egyszerűen elkerülhetetlen, hiszen égető szükség van rá az orvostudomány, utazás és kommunikáció területén, ráadásul olyan széles körben elterjedt már a használata, hogy sokszor nem fogunk rá megfizethető alternatívát találni. A műanyagot nem tudjuk kiiktatni az emberiség életéből, ahogy a barlangba sem mászunk vissza a környezetvédelem kedvéért.

Másrészt viszont, mi személyesen is részesei lehetünk a műanyagszennyezés megállításának, ha felismerjük, hogy az újrahasznosítás önmagában már nem elég, és megpróbálunk kialakítani egy hulladékmentes háztartást. A fenntartható Föld alapja az, hogy átgondoljuk az eddigi fogyasztói szokásainkat és az egyszerhasználatos, műtermékek helyett a természetes életmód felé fordulunk – a legyártott műanyagtermékeket nem tudjuk eltüntetni, de megakadályozhatjuk, hogy még több jöjjön létre miattunk.

Nyolc lépés, amivel ti is száműzhetitek az életetekből a műanyagok jelentős részét

  • műanyagzacskók helyett használjatok mosható vászonzsákokat a bevásárlások során, és próbáljatok meg minél több dolgot kimérve venni
  • szerezzetek be egy kulacsot és hagyjatok fel a palackos vizekkel
  • a műanyag csomagolású kozmetikai termékek és tisztítószerek helyett keressétek a kimérve kapható vagy otthon elkészíthető alternatívákat
  • mosogatószivacs helyett használjatok luffatököt vagy komposztálható mosogatókefét
  • a műanyag fogkefét, fültisztító pálcikát és fésűt cseréjétek le bambuszból készültre
  • mielőtt megvennétek valami műanyagból készült holmit – dekorációt, kütyüt, bármit -, gondolkodjatok el rajta, valóban szükségetek van-e rá
  • a tönkrement háztartási eszközöket legközelebb fém/fa/üveg változatban vásároljátok meg
  • keressétek a természetes, műanyagszál mentes ruhákat és vásároljatok turiban, megakadályozva mégtöbb ruha legyártását

Ha tetszett a posztom és szívesen olvasnál még hasonló témákban, kedveld a Facebook oldalam >>ITT<< vagy a blog jobb oldalán található Facebook-dobozon keresztül 🙂

Ez is érdekelhet

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés