Ha minimalisták leszünk, összedől miattunk a gazdaság?

Van egy kérdés, amit a minimalista életmódom kapcsán feltettek már nekem néhányszor az elmúlt években, és ami annyira aktuális jelenleg, hogy úgy gondoltam, írok egy posztot a véleményemról – aztán mindenki azt a következtetést vonja le magának belőle, amit szeretne.

Szóval, a kérdés:

ha holnaptól kezdve mindnyájan elkezdenénk minimalistaként(környezettudatosan/kevésbé pazarlóan/fennarthatóbban) élni és kevesebb kacatot vásárolnánk magunknak, nem menne tönkre az egész világgazdaság? A fogyasztásunk tudatos csökkentése nem hozna magával recessziót, munkanélküliséget, tönkrement családokat, nélkülözést és egy olyan embertömeget, amelyre a munka világában nincs többé szükség?

A válaszom régen is ugyanaz volt, mint most: de, ez fog történni. És mégsem feltétlenül. A közgazdaság igazságai nem mindig számolnak az emberi változóval.

A “nemfogyasztói társadalom”, amiben élünk

Úgy alakult, hogy élőben tapasztalhatjuk meg, milyen az, amikor hét milliárdan behúzzák a kéziféket. A mostani járványhelyzet egyfajta globális kényszerminimalizmust hozott magával, az emberek leálltották a vásárlásaikat, nem vesznek ruhákat, új telefont, lakberendezési dekorációkat – ennek eredményeképpen megszűntek azoknak az embereknek a feladatai, akik eddig legyártották a felsorolt holmikat. Elveszítik a munkahelyüket és logikusan nézve, minél kevesebbet fogunk vásárolni a következő hónapokban, annál többen maradnak majd állás nélkül.

Mert nem lesz dolguk, nem lesz szükség a fizikai erejükre, a kevesebb gyártás kevesebb dolgozót igényel majd.

Ha nem kényszerből állnánk át a fogyasztáscsökkentéssre, hanem tudatosan és saját akaratból, hosszú távon tulajdonképpen ugyanez történne: a csökkenő kereslet recessziót, mi több, globális gazdasági válságot hozna magával. A minimalista életmód és a(z egyébként csak záros határideig működtethető) fogyasztás növekedésén alapuló kapitalista gazdaság egyszerűen kizárja egymást, kész, vége, nem lehet úgy minimalista a világ, hogy közben egyre több tárgy termelésével adunk munkát az emberek kezébe.

És mire jó a minimalizmus, ha tönkreteszi a most ismert világot?

Egy szóban összefoglalva: a túlélésre. Azt hiszem, a fajtánk egyik leggyarlóbb tulajdonsága az önzőség, többnyire csak arra koncentrálunk, hogy MI jól éljünk a jelen pillanatban, bármi áron, szándékosan nem nézünk szembe a fogyatkozó erőforrásokról szóló tényekkel és nem foglalkozunk vele, mi lesz máskor másokkal. Mondjuk a gyerekeinkkel.

Tudjátok, én többek között azért kezdtem el szimpatizálni a minimalista életmóddal, mert a klímaváltozás rámutatott, hogy nem fenntartható többé ez az örökös fogyasztás. Fogynak az energiahordozók, a megművelhető földterületek, az ivóvíz, a tiszta levegő, szóval minden, ami lehetővé teszi a mostani “kényelmes” életünket, és nem akartam, hogy a gyerekeim (tök jogosan!) azt kérdezzék tőlem 30 év múlva, miért sz*rtam le, hogy marad-e nekik is valami a Föld javaiból.

Persze, két-három évtizedig még lehet tovább fogyasztani, vásárolgatni ész nélkül és habzsolni a hedonista gyönyöröket, tolhatjuk tovább ezt a folyamatos növekedésen alapuló alapuló gazdasági modellt, de akkor el kell fogadni, hogy a következő nemzedék már istenigazából tönkremegy majd a klímaváltozás következményeiben.

Mire akarok ezzel utalni?

A minimalista fogyasztáscsökkentés és a nagy munkanélküliség időszaka mindenképp eljött volna előbb-utóbb, vírus nélkül is, a “nemnövekedésen” alapuló újfajta gazdasági modellre mindenképpen át kellett volna állnunk. Ez egy olyan szituáció, ahol nincs tökéletes megoldás, mert lényegében csak az a három verzió létezik, hogy A) most omlik össze a világgazdaság, B) továbbra is agyba-főbe vásároljuk a vackokat, feléljük a bolygó készleteit és akkor ezért omlik majd össze a világgazdaság, c) lemondunk a megszokott kényelemről és ezesetben még van esélyünk az egyszerűbb boldogsára.

Olyan változat, ahol minden visszatér a régi kerékvágásba, nincs. Tudom, ez nem vigasz azoknak, akik most bevétel nélkül ülnek otthon és kétségbe vannak esve, hogy mihez kezdjenek egy olyan világban, ahol már nincs szükség a munkájukra, de attól még ez a szomorú valóság.

Hogyan lehet a minimalizmus segítségével megoldani a jelenlegi helyzetet?

A határtalan idealizmusom azt mondja, egy hatalmas és saját akaratból történő társadalmi átalakulással. Nem véletlen, hogy a társadalomról beszélek gazdaság helyett, tudniillik, a minimalista életmód csak akkor tud fenntarthatóvá válni hosszú távon, ha az emberek nem kényszerként élik meg a fogyasztásuk csökkentését, hanem lehetőségként a boldogabb, stresszmentesebb élet felé.

A gazdasági berendezkedésünk csak az emberi természetünk tükre, tehát elsősorban a saját hozzáállásunkon kell másítanunk, avagy ahogy Gandhi mondta: “Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.”

Mondok néhány gyakorlati példát, amin változtatni lehet:

  • tudatos vásárlóként választhatjuk azt, hogy inkább kevesebb, de hazai kisvállalkozótól származó terméket vásárolunk a boltban. A magyar alapanyagokból és helyben készült tárgyaknak sokkal kisebb az ökológiai lábnyoma, mint azoknak, amelyeket a világ túlsó végéről szállítanak el idáig, ráadásul a hazai gazdaságot támogatjuk.
  • tárgyak helyett dönthetünk környezetkímélő élmények mellett, teszem azt, lakberendezési dekorok halmozása helyett elmehetnénk minden hónapban a színházba. A látogatottság növekedése miatt nyomban több színészre lesz szükség, tehát munkahely lényegében nem szűnik meg, csak a gyártás helyett a kultúrális életben lesz szükség több munkaerőre. És biztos vagyok benne, hogy az emberek 90%-a szívesebben lenne színész, mint gyári munkás a Home feliratokat készítő soron…
  • ha a világ javainak nagy részével rendelkező felső tízezerbe tartozunk, megtehetjük, hogy 300+ négyzetméteres villák, 30 milliós sportautók és az évenkénti 3 trópusi nyaralás helyett mindennek a felével, harmadával beérjük és a pénzünket nem olyan tárgyakra pazaroljuk, amiket nem vihetünk magunkkal a sírba, hanem támogatjuk a kisembert, hogy ő is boldogulni tudjon. Ha nem a felső tízezerbe tartozunk, akkor is segíthetünk azok boldogulásában, akik elmaradnak tőlünk anyagiakban.

Mindig azt mondom, hogy a bolygón talán lenne elegendő erőforrás 7 milliárd ember normális eltartásához, de az anyagi javak olyan aránytalanul vannak elosztva, hogy a minimalista életmód a mostani társadalmi berendezkedés csak ahhoz vezetne, hogy a többség teljesen tönkremenne. 

Ez a mese most nem arról szól, hogy a csúnya-gonosz gazdagoknak oda kellene adniuk az összes pénzüket a segélyváró szegényeknek a nagy büdös semmiért, hanem arról, hogy a két társadalmi végletnek és a köztük lévő osztályoknak ideje lenne közelednie egymáshoz a minimalizmus révén. A gazdagok megtanulhatnának kissé alázatosabbak lenni, ha már az a szerencse érte őket, hogy beleszülettek a vagyonba/nagy összegeket nyertek/jókor voltak jó helyen/tehetségesnek és ügyesnek születtek, hálát adhatnának a jó sorsukért és beérhetnék kevesebb kacattal, hogy megoszthassák a “pórnéppel” azt, amijük van. A szegények pedig megtanulhatnának érdemesek lenni a javak megosztására, megmutatni, hogy nem ingyen kérik, nem elpazarolják és szintén hülyeségekre verik el a pluszt, amit kapnak, hanem értékelik a segítséget és hasznos dolgokra fordítják azt.

Akkor most a minimalizmus egyenlő a munkanélküliséggel?

A rövidke kitérőm után visszatérek még néhány mondat erejéig az eredeti témához, de csak azért, hogy megismételjem: a jelenlegi gazdasági berendezkedésben a minimalista életmóddal, tetszik vagy sem, hozzájárulunk mások munkanélküliségéhez. Ha nem leszünk minimalisták, akkor is, csak később fog beütni a totális krach.

Én egyébként nem vagyok a konteók híve, nem szokásom olyan fellengzős cikkeket olvasgatni, amelyben a járványhelyzetet az emberiség büntetéseként, isteni jelként és hasonlóként aposztrofálják, ettől függetlenül azt mondom, igen, az elmúlt hetekben megismert lelassulásra és kényszerminimalizmusra tekinthetünk egyfajta figyelmeztetésként a jövőből. Ez vár ránk, ha most nem kezdünk el kicsit másképp élni. Hogy nem kicsit kell belassulni, hanem nagyon. 

A gazdasági modellváltás végbemehetne kevésbé fájdalmasan, ha hajlandóak lennénk változtatni a társadalomi attitűdjeinken, a kérdés csak az, hogy amikor szembejönnek a cikkek, amelyek a szmogból évtizedek után előbukkanó hegycsúcsokról, tisztább vizekről és kevesebb erőforrás elpazarlásáról szólnak, vajon tudunk-e erre az egészre úgy tekinteni, mint egy lehetőségre a minimalistább, de boldogabb életmód felé?

Ha tetszett a posztom, és szívesen olvasnál még hasonló témákról, kedveld a Facebook oldalam >>ITT<< vagy kövess az Instagramon🙂

0 0 vote
Article Rating

Ez is érdekelhet

Subscribe
Visszajelzés
guest
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Zémann Viki
Zémann Viki
1 hónapja

Szerintem nem lenne se munkanélküliség, se nagy recesszió, ha mindenki érezné és önként lenne minimalista. Őszinte leszek, hiába vagyok állítólag minimalista, szerintem nem költők kevesebbet, mint egy átlagos magyar, de tény és való, hogy másra, máshogy. A 80 bizsu árából veszek egy szép ékszert, nem 6000 forintos fast-fashion farmert veszek fél évente, 3 évvel ezelőtt vettem 3 db jó minőségüt 30000/db áron, bár azóta se engedte ki a színét egyik sem. Szóval, ha rajtam múlik, a pénz továbbra is áramlik a gazdaságba. Munkanélküliség? Amennyiben tényleg eljön a pillanat, hogy kevesebb munkaerő kell, akkor lehetne 10-8 óra helyett 6-4-et dolgozni, máris… Read more »