Ezért ne multiban vásárold meg a zero waste holmikat

Emlékszem, hogy négy-öt évvel ezelőtt többnyire csak webáruházakban és eldugott, drága lakberendezési boltokban lehetett beszerezni a zero waste otthon alapkellékeit, majd elkezdtek országszerte megnyílni a csomagolásmentes boltok, a magyar kézművesek rákaptak a textilzsákok és újrahasználható dekorációk készítésére – aztán jöttek a multik, akik fenntarthatóság címszava alatt szép lassan nekifogtak a “környezettudatos termékek” értékesítésének, a kis üzletekhez és vállalkozókhoz képest fél- vagy harmadáron.

Egy újrahasznosítható textilszatyorért ma már nem kellene nyolcszáz forintot fizetnem, mert a Lidl-ben hármat kapok ennyi pénzért, a szilárd sampont meg ezer forintért be tudnám szerezni a Rossmanban, ahelyett, hogy háromezerért vegyem meg a magyar kisvállalkozótól. Hogy ez jó dolog-e? Nem tudom.

A többség azzal a kifogással él – a “nincs rá időm” mellett – , hogy a fenntartható termékek túl drágák a pénztárcájukhoz képest, és én sem tagadom, hogy bizonyos zero waste alternatívák tényleg sokkal többe kerülnek, mint a műanyag vagy egyszerhasználatos társaik. Elméletben tehát jó irány, hogy ezek a holmik a kínálat bővülésével a multiknak köszönhetően olcsóbbakká válnak, hiszen egyre több ember engedheti majd meg magának a környezettudatos termékeket, hálleluja, talán azok is átváltanak a mosható és csomagolásmentes élelmiszerekre vagy kozmetikai szerekre, akiket eddig az áruk tartott vissza. Tiszta ökobolygó leszünk tizenöt éve múlva – de társadalmilag egyenlő vagy amolyan túlélő típusú ökobolygó?

A környezettudatosság nem csak a bolygóról szól

Az én fejemben ez az egész zöldmozgalom valahogy összekapcsolódik egy olyan rendszerrel, ahol a környezettudatosság jegyében arra is odafigyelünk, hogy helyi termelőktől vásároljunk, minél közelebbről és a hazai kisvállalkozókat támogassuk, pont azért, hogy ne a világ végéről kelljen ideszállítani a fenntartható termékeket. És hogy ne azt gazdagítsuk tovább, akinek amúgy is jól megy, hanem azt, akinek mehetne jobban is. Tudniillik, minél többen kezdik el a minimalista/hulladékmentes életmódot követni, annál kevesebb terméket kell majd legyártani, annál kevesebbet lehet majd eladni, tehát idővel a globális fogyasztás is vissza fog esni, épp ezért, nagyon nem mindegy, hova és kihez jut el a pénzünk.

Nem vagyok multi-ellenes, de ellene vagyok a társadalmi igazságtalanságoknak és a jelenlegi kapitalista pénzfelhazmozásnak. Közhelyesnek hangzik, de ha multiban vagy egyéb nagy cégeknél vásárolunk meg mindent, annak végső soron csak az az eredménye, hogy a részvényesek még pazarlóbb luxusházakat építenek maguknak, még drágább autókkal járnak, még egzotikusabb helyekre utaznak el repülővel – pedig lehet, hogy az erre költött a haszonból háromszáz magyar kisvállalkozó, boltos, kézműves meg tudna élni középszinten, nyugalomban a családjával. És nem a multi pénztársorában húzogatná a termékeket a szalag mellett robotszerűen, hanem a saját kis álmait tudná építgetni.

Csakhogy az a kézműves, aki órákig horgol egy cekkert vagy otthon főzi a szappant hazai illóolajokkal vagy akinek ki kell fizetnie az üzlete százezres bérleti díját, sajnos soha nem fogja tudni árban felvenni a versenyt a nagy multikkal. Mindig drágább lesz, mindig többért fogja árulni a termékeket és nem feltétlenül azért, mert nagy hasznot akar húzni a zero waste életmód jelenleg népszerűségéből, hanem szimplán azért, mert másképp nem tudja előteremteni a megélhetése és vállalkozása költségeit.

Jó dolog tehát, hogy a multikban is megjelentek a zöld alternatívák, ugyanakkor szépen bele is gázoltak egy kialakulóban lévő, társadalmilag igazságosabb rendszer kialakulásába – de nem muszáj, hogy akkor itt véget is érjen a hazai termelők és kézművesek “osztályának” aranykora. Végső soron, a mi döntésünk, hogy hol vásárolunk és a mi döntésünk, hogy a multik vagy a magyar kisvállalkozók mellett tesszük-e le a voksunkat, nekik adjuk-e a pénzünket vagy másnak. Senki nem kényszerít rá bennünket, hogy multikban vásároljunk, maximum a saját zsugoriságunk.

Minden hónapban legalább egy keveset rászánni

Természetesen, nem várható el senkitől, hogy szó szerint mindent hazai termelőktől vegyen drágábban, ezt sajnos én sem engedhetem meg magamnak, de igenis fontosnak tartom odafigyelni rá, hogy rendszeresen rááldozzuk azt a plusz ezer vagy ezerötszáz forintot a magyar termékekre, hacsak nem az éhhalál küszöbén állunk. Hiszen mi ezerötszáz forint? Egy doboz cigi ára. Vagy néhány zacskó chipsé. A huszadik kardigáné, amire nincs is szükségünk. Néhány Aliexpressen rendelt vacaké. Ennyibe kerül a benzin egy hónapban, ha folyton kocsival járunk a két utcával található kisboltba.

Vajon tényleg olyan borzasztóan nehéz lemondani néha-néha ezekről a dolgokról azért, hogy cserébe hazai termelőktől tudjuk megvenni a minőségi mézet, száraztésztát, szappant, fonott kosarat, bútort vagy ruhát? És tényleg “nincs pénzünk” drágábban megvenni bizonyos dolgokat, vagy szimplán sajnálunk arra költeni, amit olcsóbban is megvásárolhatunk? A problémát főleg abban látom, hogy akik megtehetnék, azok sem feltétlenül választják a hazai kisvállalkozásokat a multik helyett. 

Az elmúlt években az én gondolkodásom átalakult ezt a témát illetően: bár még mindig fontos számomra a spórolás, hiszen bérből élek, mint mindenki más, mégis elkezdtem úgy tekinteni a hazai termékekre, mint olyan lehetőségekre, amikor valakit hozzásegíthetek a boldoguláshoz. Inkább kevesebb dolgot veszek, de amit megveszek, azt próbálom hazai kézből beszerezni. Mert minden szeretettel, szívből készült dolognak értéke van a szememben és tudom, hogy ami nekem havonta plusz ezer forint, az másnak az egész élete

Vajon hány ember életét lehetne megváltoztatni, ha holnaptól kezdve mind így gondolkodnánk…?

Ha tetszett a posztom, és szívesen olvasnál még hasonló témákról, kedveld a Facebook oldalam >>ITT<< vagy kövess az Instagramon🙂

4 3 votes
Article Rating

Ez is érdekelhet

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments