Bemegyek, szétnézek és végül nem veszek semmit

Túl sokat vásárolni borzasztóan könnyű és borzasztóan rossz szokás. A legtöbbünknek valószínűleg ismerős az az érzés, amikor belépünk egy lakberendezési üzletbe (avagy kinek mi a hobbija), és annyi gyönyörű holmi tárul a szemünk elé egyszerre, hogy cunamiként sodor át rajtunk az akarás. Kell, kell, kell minden, ami szép és apró pénzért megvásárolható. A drága is kellene, csak arról már megtanultunk önmegtagadólag lemondani, elvégre nem lehet a miénk az egész világ 🙂

Én pont így  jártam tegnap, már közel egy éve nem voltam abban a kis dekorációs boltba, ahova azelőtt gyakran betettem a lábam vásárolni valami mütyürt, konyhai eszközt vagy lakberendezési cuccot. Ezeknek egy részére valóban szükségem volt, a másik részét viszont csak azért vettem meg, mert jól esett szépíteni az otthonom, de minél fontosabbá vált számomra a tudatos vásárlás, annál ritkábban nyúltam a második kategória után.

Az elmúlt évek során ugyanis kialakult bennem az a szokás, hogy vásárlás előtt megkérdezem magamtól, tényleg szükségem van-e az adott holmira és tényleg hosszútávon használni fogom-e, mert az első nagy lomtalanításom után rájöttem, hogy a pillanatnyi tetszés miatt megvásárolt cuccok végül nyűgöt fognak jelenteni. Tárolni, takarítani és nézni kell őket, utóbbi azért kellemetlen, mert folyton arra emlékeztetnek, mennyi erőforrást voltam képes elpazarolni a következő generáció elől, ráadásul olyan semmiségekért, amiket hónapokkal később már a pokolba kívánok kihasználatlanság miatt.

Többek között ez a felismerés is segített benne, hogy tegnap a portéka megcsodálása után egyszerűen kisétáljak az üzletből, és ne maradjon bennem hiányérzet. Persze, eddig sem kaptam vérszemet a boltokba beszabadulva, de kétségtelenül sok apróságot szereztem be csak azért, mert az én fejemben is élt egyfajta tévképzet a vásárlás-sikeresség-boldogság kamutriójával kapcsolatban, és ha ott kellett hagynom valamit, ami tetszett, időnként bizony sanyarúnak éreztem a sorsom. Mert én még ezt sem engedhetem meg magamnak, még ezt sincs hova raknom, mert nekem soha nem lesznek olyan szép otthonom, mint a lakberendezési magazinokban.  

Most megengedhetném, lenne hely, az új otthonom lakberendezésén is kezdhetném törni a fejem, mégsem érzek késztetést arra, hogy bemenjek valamelyik üzletbe és felvásároljak mindent, ami tetszik. Tudatos lettem, vagy mi a szösz. Az utóbbi két-három évben tulajdonképpen afféle alternatív fogyasztói társadalomban élek, ahol a vásárlás lassacskán kikopik az életemből, és őszinte leszek, nem is hiányzik, mert időközben rájöttem, milyen kevés tárgyra van valójában szüksége az embernek a boldogsághoz. Még mindig látom, ha valami szép, de már nem feltélenül vágyom megvásárolni.

Az én irányom mondjuk még mindig nem annyira minimalista, hogy a totális vásárlásmentességet hirdessem, mert hiszek a szép otthon, a kézműves termékek, a szeretettel készült dolgok inspirációs hatalmában, de egyre kevésbé hiszem, hogy tényleg fontos lenne beszerezni azt a rengeteg terméket, ami a boltok polcain roskadozik. A nemvásárlást már nem (mindig) kielégítetlen sóvárgásként élem meg, nem lemondásként vagy elégedetleségként, hanem szimplán akként, ami: nemvásárlásként.

Ha tetszett a posztom és szívesen olvasnál még hasonló témákban, kedveld a Facebook oldalam >>ITT<< vagy a blog jobb oldalán található Facebook-dobozon keresztül 🙂

 

0 0 votes
Article Rating

Ez is érdekelhet

Subscribe
Visszajelzés
guest
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Anna
Anna
11 hónapja

Én mindig csak bemegyek az ilyen boltokban végig csodál, végig fogdosom (khm…) és kifordulok, ezzel tökéletesen megelégszek, és még pénz se költöttem.