A tavasszal gondosan megtervezett, permakultúrás rendszerre törekvő kis konyhakertemben beköszöntött a tél, néhány szál répán és petrezselymen kívül mindent felszedtem. Tanulságos év volt. 
Nem véletlenül mondják, hogy több esztendőre van szükség egy ilyen ökoszisztéma kialakításához – és most nem csak arra gondolok, hogy magának a földnek is kell némi idő a termékenyebbé váláshoz, hanem arra, hogy kezdő kertészként bizony nekem is rá kell jönnöm, mit hogyan érdemes ültetni a konyhakertben.
Milyen tanulságokkal szolgált az első évem a veteményesben?
- Sokkal több növény elfért volna, mint gondoltam
Bár nem először láttam életemben paradicsomtövet vagy messzire futott cukkinit, mégsem sikerült eltalálnom, mennyi zöldségnek van hely azon a körülbelül 100 nm-en, amit konyhakertnek kiáltottam ki. Talán mégegyszer ennyi is elfért volna. A permakutúra egyik alapköve, hogy lehetőleg soha ne hagyjuk üresen a földet, hát nekem tele volt kihasználatlan területekkel a kertecském.
Egy sorba például öt tő paprikát ültettem, holott tíz is bőven elfért volna. A brokkolinak két sort is szántam, teljesen feleslegesen (mondjuk nem érett be a fej, de ha beérett volna, akkor egy sorban is elengendő lett volna), a második sor egész évben üres maradt.
Innen indultunk május környékén - A támasztékok nagyon hiányoztak
A tavaszi tervemen látható, hogy szerettem volna a kerítés tövébe tenni egy függőleges futtatórácsot az uborkának és luffatöknek, hogy jobban kihasználjam a helyet, de ez végül elmaradt – a szomszéd kerítésén oldalt szerencsére volt szabad hely, de jövőre sövényt tervezünk odaültetni, ezért mindenképpen kelleni fog a futtató. A paradicsomkarókkal ugyanígy jártam, botor módon azt gondoltam, elég lesz egy kis vessző nekik, így végül a földön kötött ki a paradicsomágak fele. - Nem figyeltem az árnyékokra és megfelelő vízellátásra
A környezettudatos kertgazdálkodás egyik célkitűzése, hogy minimalizáljuk a vízfelhasználást a kertben. Én ezzel kapcsolatban két hibát is elkövettem: nem igazán mulcsoltam, és nem figyeltem az árnyékolásra.
Javamra legyen szólva, a kezdetekben még úgy terveztem, hogy a kert füvesítését követően a levágott nyesedékkel rendszeresen takarni fogom a talajt, a füvesítés azonban elhúzódott, és eleinte sokkal kevesebb volt frissen vágott fű, mint vártam. Szerintem szeptember lett, mire azt tudtam mondani, most már érdemben tudok mulcsolni – még szerencse, hogy jövőre már tavasszal is lesz fű.
Az árnyékolás kapcsán pedig elkövettem azt a tévedést, hogy azt hittem, minél több a napfény, annál jobb a zöldségeknek – aztán kiégett a saláta, a paradicsom és a luffatök, és rájöttem, jövőre úgy kell vetni a kukoricát, illetve a magasra növő zöldségeket, hogy az árnyékukba is tudjak ültetni. - Kihagytam a tápanyagutánpótlást és növényvédelmet
A konyhakertem földjét tavasszal töltöttük fel sima barna földdel, és feltételezve, hogy már alapvetően kevés benne a tápanyag, úgy terveztem, takarással, zöldtrágyázással és házi komposzttal fogom feljavítani a talajt. A növényvédelmet szintén házi szerekkel, csalánlével, fokhagymás ázalékkal, szódabikarbónás lemosással terveztem elvégezni.
Egy újszülött mellett aztán örültem, hogy egyáltalán életben tudom tartani a konyhakertemet, olyan úri huncutságokra, mint a komposztforgatás és csalángyűjtögetés, nem maradt időm. Szerencsére, a tetveken és káposztalegyeken kívül nem igazán láttam kártevőt idén a kertben – előbbieket ráadásul a katicák még azelőtt felfalták, hogy komoly kárt tehettek volna a zöldségekben.
A tavasszal elkészített permakltúrás kertemmel kapcsolatban az a meglátásom, hogy kiindulópontnak továbbra is tökéletes, de a veteményes méreteitől és adottságaitól függően igényel némi finomítást. Jövő tavasszal biztosan több zöldség kerül nálam a földbe.
Ha tetszett a posztom, és szívesen olvasnál még hasonló témákról, kedveld a Facebook oldalam >>ITT<< vagy kövess az Instagramon!
