A vászonszatyor szennyezőbb, mint a műanyagzacskó?

Mostanában folyton belefutok a “műanyagzacskósokba“, nincs ebben semmiféle véletlen, egyszerűen az történt, hogy a környezettudatosság népszerűsödésével megjelentek az ellenforradalmárok is, akik elkezdték magyarázni, miért rosszabb a hulladékmentesség, mint az, ha továbbra is két kézzel szórjuk a műanyagot a világba. Az Indexen nemrégiben jelent meg egy cikk – külön taps a hatásvadász címnek -, amelyben azt taglalták, hogy egy pamut vászonszatyor előállítása sokkal nagyobb környezeti terheléssel jár, mint egy műanyagzacskóé, a Föld szempontjából tehát lényegtelen, melyiket használjuk.

Kész, slussz, kegyesen odabiggyesztették még valamelyik bekezdésbe, hogy más szempontot nem is vettek figyelembe az idézett kutatásnál, de összességében azért adtak egyfajta kesernyés ízt a cikknek. A vászonszatyor felesleges, ez volt az üzenet, úgysem lehet vele megállítani a klímaváltozást. Mondhatni mindegy, ha maradunk a műanyagoknál. Az Indexnek egyébként nem ez az első vállvonogatós cikke, már a szívószál betiltásának értelmét is megkérdőjelezték.

Az előállítás karbonylábnyoma önmagában nem dönti el a kérdést

A tudományos tények makacs dolgok, úgyhogy nem is szeretnék vitakozni velük, de amikor arról beszélünk, hogy egy bizonyos megoldás jobb-e a másiknál, akkor illik rendesen körüljárni a témát ahelyett, hogy kiragadnánk egy-egy kellemetlen pontocskát. Kezdjük ott, hogy nem kötelező nagyüzemben előállított (bio)pamut vászonszatyrot használni, az ügyeskezűek nyugodtan megvarrhatják maguknak otthon maradék anyagokból a saját szütyőiket, én magam például többnyire újrahasznosított szatyrokat használok. A zsákjaimat régi függönyből varrta az anyósom, a cekkeremet magam horgoltam ezeréves fonalból, és rajtam kívül sok-sok hulladékmentességre tökekvő igyekszik még ilyen módon megmenteni a kidobásra szánt ruhaanyagokat.

Folytassuk azzal, hogy minden tiszteletem a dán kutatóké, mert nálam biztos jobban vágták az iskolában a kémiát, de talán két kezemen sem tudnám megszámolni, hányféle különböző eredménnyel találkoztam már a vászonszatyor optimális újrahasználatának számával kapcsolatban az évek során. A dánok szerint 7100-szor kell bevásárolni vele, hogy ugyanott legyen a környezetre gyakorolt hatása, mint a műanyagzacskónak, de olvastam már 171-et, 2000-et is, és lefogadom, hogy a brit tudósok valami egészen más számot hoznának ki végeredménynek. Kétlem, hogy létezne erre vonatkozólag olyan korrekt statisztika, amit ténylegesen alapul vehetnénk egy ilyen kérdésben.

További probléma a cikkben idézett kutatással kapcsolatban, hogy kizárólag az előállítás karbonlábnyomát vizsgálja, azzal nem foglalkozik, mennyi szén-dioxid keletkezik a műanyag kidobását követően. A természetes pamutszatyrok az életciklusuk végén lebomlanak, a plasztikzacskók viszont nem, tehát ha el akarjuk kerülni, hogy használat után a tengerben vagy a termőföldben végezzék be sorsukat, akkor a műanyagot be kell gyűjteni, szállítani, tisztítani, feldolgozni, újrahasznosítani, elégetni – márpedig ezen munkafolyamatok során is elképesztő mennyiségű szén-dioxid keletkezik. Lehet, hogy mire tényleg végigszámolnánk a vászon- és műanyagszatyor teljes életciklusának karbonlábnyomát, a gyapotültetéstől kezdve a munkagépek károsnyag kibocsátásán keresztül egészen az óceáni szemétszigetek eltüntetéséig, az jönne ki végeredményként, hogy a pamutzsák valójában kedvezőbb a környezetnek, vagy legalábis elég 30 alkalommal újrahasználni, hogy beelőzze a műanyagot a zöld maratonon.

A bevásárlás nem divatbemutató, hanem hétköznapi tevékenység

Körülbelül két héttel ezelőtt volt szerencsém egy cikkhez, amelyben a műanyagzacskó alternatívájaként függönyből varrt zsákokat mutattak be. A cikk alá érkezett néhány nagyon negatív komment is, úgyhogy olvasás közben az egyik szemem sírt, a másik nevetett (röhögött). 🙂

Hogyasszongya’ csúnyák ezek a zsákok. Borzalmasak. A szegények használnak ilyet. És milyen dolog már függönyökkel járni vásárolni, hát bele sem fér egy karton sör. Beleakadnak a dolgok az anyagába. Egyébként meg, nem mi fogjuk megváltani a világot a vászonzsákjainkkal. 

Fura dolog ez, mert nekem még soha eszembe sem jutott divatbemutatót csinálni a zsákjaimból bevásárlás közben. Tudom, hogy nem olyan instakompatibilisek, mint a dekorált pamutzsákok, de végeredményében tökéletesen megfelelnek az eredeti célnak: annak, hogy megpakoljam őket zöldséggel, gyümölccsel, pékáruval. Van egy olyan érzésem, hogy a kasszáson kívül senki nem nézi, mibe csomagolom a holmijaimat, a maradék anyagból készült szatyraimat ráadásul biztosan nem kell 7100-szor újrahasználnom ahhoz, hogy környezetbarátabb legyen, mint a műanyag.

Akkor most mi legyen?

Az Index megpróbált adni valamiféle elegáns megoldást, például azt, hogy lehetőleg próbáljunk meg minél kevesebb szatyrot használni, szerintem ez annyi, mint halottnak a csók. A műanyag nem bomlik le, tehát nincs értelme tovább halmozni, abban reménykedve, hogy még a mi életünkben  rátalálnak a polietilén-bontás olcsó titkára. Én továbbra is azt javaslom, hogy első körben próbáljatok meg használt anyagból készült szatyrokat beszerezni, és ha nem sikerül, akkor forduljatok nyugodtan a minőségi pamut vászonszatyrok felé, ötven év múlva pedig örökítsétek tovább őket az unokáitoknak. Akkora talán lesz eszmei értéke annak, amit ma megpróbálunk tenni a jövőjükért.

Ha tetszett a posztom és szívesen olvasnál még hasonló témákban, kedveld a Facebook oldalam >>ITT<< vagy a blog jobb oldalán található Facebook-dobozon keresztül 🙂

 

 

 

Ez is érdekelhet

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés