A saját ünnepi hagyományaimat tartom, nem másokét

December első hétvégéjén megjelent egy feldíszített karácsonyfa a kedvenc lakberendezős csoportomban. Talán tíz perc sem telt bele, máris jöttek a fanyalgó és számonkérő kommentek, a kéretlen kioktatások arról, hogy mikor “kell” felállítani a fát, a gúnyolódó kérdés, vajon a posztoló Szenteste húsvéti tojásokat fog-e festeni, nem utolsó sorban pedig a “mindenki úgy ünnepli a karácsonyt, ahogy akarja, de…….” kezdetű mondatok. De, de, de azért bele kell szólni, megjegyzéseket kell tenni és idegeskedni kell mások faállítási szokásain, attól függetlenül, hogy az egész semmiféle hatással nincs a saját életünkre. A lényeg, hogy én így csinálom, ezért más is csinálja úgy, ahogy nekem tetszik és punktum. 

A karácsonyi díszlet pedig csak háttér a zsémbelődéshez, hiszen ugyanez a nóta megy Húsvétkor, Halloweenkor, Valentin-napon, Halottak napján, Szent Iván-éjjelén… csak a nemzeti ünnepek idején marad csendben mindenki. A magyarkodás valamiért pont a magyar ünnepeken hal meg, legalábbis ritkán látni kokárdával közlekedő, forradalmáraikra büszke tömeget, akik a hazai hagyományok ápolása mellett kardoskodnak. Kötelező iskolai program, így ismerjük őket.

Engem nem zavarnak mások ünnepi hagyományai, de az igen, amikor nekem akarják megmondani, hogyan kötelező megtartani a jeles napokat, mit szabadna ünnepelnem és mit nem, esetleg megpróbálják lenyomni a torkomon, hogy ha nem követem mások szokásait, akkor biztos szarul fogom érezni magam. Felnőtt ember vagyok, átéltem már jó néhány ünnepet és ezek fényében tudok önálló véleményt alkotni arról, mi adja meg számomra egy-egy ünnep hangulatát. Nos, nem feltétlenül az, ami a szomszédnak. 

Mit gondolok valójában a megszokott ünnepekről és a megtartásukról?

Nincs olyan, hogy kötelezően betartandó hagyomány
A hagyomány tulajdonképpen olyan cselekvések és szokások összessége, amelyeket egymást követő nemzedékek örökítenek át egymásra változatlan formában. Ezek azonban nem törvényi előírások, csupán szabadon választható kulturális mozzanatok, amelyeket mindenki nyugodtan átformálhat a saját képére és ízlésére. Az, hogy ki szerint hogy kell megtartani egy ünnepet, nem mérvadó és érdektelen is idegenek számára, ezért értelmetlen bosszankodni az eltérő szokásokon.

A hagyományok változása természetes dolog
Háromszáz éve még nem állítottak karácsonyfát Magyarországon, de jóformán mindenkit megkereszteltek. Az emberek Húsvétkor tojást festettek és locsolni jártak, nem wellness-szállodákban pihenték ki a téli fáradalmakat. A férfiak először az apától kérték meg a lány kezét, hiszen így illett, az esküvőt pedig a szülők finanszírozták, nem a fiatalok maguknak. És sorolhatnánk tovább… A hagyományok sosem voltak kőbe vésve, nem meglepő, hogy manapság is változásban vannak. Ami ma fura, az újabb háromszáz év múlva természetes lesz az unokáinknak.

Valójában nagyon kevés a magyar eredetű ünnep
A másféle kultúrkörökből beszivárgó hagyományokat gyakran kritizálják azon az alapon, hogy nem magyar ünnepeket jeleznek, nálunk nem szokás ezek megtartása, agymosottatnak való nyugatmajmolás, fúj, fúj – de tulajdonképpen mi színtiszta magyar ünnep egyáltalán? Március 15., október 6. és 23., augusztus 20 – és ugyebár, pont ezeket nem jellemző komolyan megtartani idehaza. A karácsonyfa-állítás vagy a november eleji, egyesek szerint kötelező temetőbe járás valamikor ugyanolyan idegen hagyomány volt nálunk, mint manapság a halloween-i tökfaragás, vajon hány év után lesz “magyar” is egy idegen külföldi eredetű szokás?

Mindenki el tudja dönteni, mi érték számára egy ünnepben
Az ünnepi hagyományokról szóló viták alapja, hogy a többség görcsösen ragaszkodik az elképzeléshez, hogy másképp nem lehet élvezni egy ünnepet, csak ahogy ő csinálja. De nem vagyunk egyformák. Van, akinek egy december közepén álló karácsonyfa illúzióromboló, van, akinek az, ha januárban még áll a fa, miközben már rég elmúlt a karácsonyi hangulat. Néhányan nagy bulival ünneplik a szülinapjukat, mások csendesen szeretik eltölteni a napot. Miért kellene magunkra erőltetnünk valamit, csak mert másnak az jobban tetszik?

A szelektált hagyományok éltetése álszentség
Saját véleményem szerint hatalmas képmutatás, ha mi magunk is csak bizonyos hagyományokat követünk, de mellette megszóljuk azokat, akik nem követik a szokásainkat. Elvégre, mi miért nem követjük a másét, ha elvárjuk, hogy más úgy csinálja, ahogy nálunk divat? Jézus születésének ünneplésén agonizálni például teljesen abszurd azoktól, akik egyébként nem tartják a keresztény hagyományokat. Az anyák napja mellett kardoskodni sem érdemes, ha közben sejtelmünk sincs, mikor van az apák napja. A szelektálás utáni szájkarate nem korrekt dolog.

Summa summarum, az életem stresszmentesítésének fő irányvonalát az a gondolat adja, hogy mindenki jobban jár, ha kizárólag a saját dolgaival foglalkozik, én is, ezért most utoljára letisztázom és összefoglalom az ünnepi hagyományokkal kapcsolatos észrevételeimet, aztán elengedem őket. Ha megszólnak, vállvonogatva mosolygok. Nem kommentelek egyetlen számonkérő hozzászólás alá sem. Feleslegesen bosszankodom azon, hogy miért foglalkoznak az emberek mások ünnepi hagyományaival, legyen az ő problémájuk, ne az enyém, elvégre a zsörtölődés semmit nem változtat a tényen, hogy végül mindenki a saját szája íze szerint ünnepel.

Én mostantól is kirakom a halloween-i tököt a lépcső elé, de november elsején nem megyek temetőbe, mert nem hiszek ebben a fajta kötelező jellegű tiszteletadásban. A fenyőfámat feldíszítem Szenteste előtt néhány nappal, ugyanis jobban szeretem a karácsonyi várakozás hangulatában bámulni a fényeit, mint a hangulat elmúltával. A húsvéti tojásokat felaggatom néhány barkaágra, de nem nézek be a templomba. A Nőnap közeledtével nem célozgatok a férjemnek, vesz-e nekem valamit, mert felesleges ünnepnek tartom. Éppúgy, mint a Valtentin-napot, az anyák-, apák-, és gyerekek napját, a névnapokat meg a keresztelőket. Március 15.-én nem hallgatom végig az ünnepi beszédeket, de augusztus 20.-án kenyeret sütök és tervben van egy mohácsi busójárás programja. 

A jövőben pedig ugyanúgy nem kérem számon senkitől a saját, enyémtől eltérő ünnepi hagyományait, ahogy eddig sem tettem, mert az emberek a közbenjárásom nélkül is el tudják dönteni, hogyan szépek számukra ezek a különleges napok. Mindenki díszítse akkor a karácsonyfáját, amikor szeretné. Ha novemberben, akkor novemberben. 

Ha tetszett a posztom és szívesen olvasnál még hasonló témákban, kedveld a Facebook oldalam >>ITT<< vagy a blog jobb oldalán található Facebook-dobozon keresztül 🙂

Ez is érdekelhet

1
Szólj hozzá!

avatar
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Gál Judit Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Gál Judit
Vendég
Gál Judit

🙂
Falusi lány vagyok (voltam), a nyugati határszélen nöttem fel. Gyerekkoromban – majdnem fél évszázaddal ezelött – már szokás volt a környékünkön töklámpást faragni, édesapám is készített nekem minden összel. Ö egy uradalmi majorban volt gyerek, cseléd szüleitöl örökölte a hagyományt…
Ezért mindig furcsállom, hogy sokan a tökfaragást, mint újkeletü nyugatmajmolást emlegetik.

Édesapám gyerekkorában a kis lucfenyöt a gerendára függesztették és úgy díszítették fel. Lehet, hogy elöbb csak felváltotta az örökzöld ágakat a fa, aztán egyszer csak lekerült eredeti helyéröl, a gerendáról…

Legyenek olyanok az ünnepeid, amilyennek szeretnéd!