A hulladékmentes életmódom nehézségeiről

Régóta fontolgatom, hogy a pozitív posztok mellett érdemes lenne alkalmanként mesélnem a fenntartható életmóddal járó nehézségekről is, tudniillik, van ilyen oldala a környezetvédelemnek. A mai, elkényelmesedett életünkben legalábbis eleinte nehézségnek tűnhetnek azok az új szokások, amelyek plusz időt, türelmet vagy lemondást igényelnek, még akkor is, ha mi magunk döntöttünk ezeknek a szokásoknak a bevezetéséről.

A hulladékmentesség globális trenddé válása óta annyira elárasztották már az internetet a profi fotósok által készített inspirációs képek, hogy az ártatlan érdeklődők első pillantásra azt hihetnék, a zero waste csak ilyen trendi dolgokból áll. Pasztellcvekker, mosogatókefe befőttesüvegben, üvegkulacs – semmiségnek tűnik az egész. A valóságban aztán elindulunk bevásárolni egy használtan szerzett banyatankkal, és már a húspultnál akadályba ütközünk, amikor a morcos pasi a pult túloldalán a NÉBIH-re hivatkozva elküld minket a fenébe a dobozainkkal 🙂

Szóval, hol kezdődik a kihívás?

Ott, hogy a hulladékmentesség alapelve szerint elsősorban nem az újrahasznosításra kellene törekednünk, hanem arra, hogy már maga a hulladék se jöjjön létre. Ez nagyon szép elképzelés elméletben, de a ring másik oldalán a fogyasztói társadalom áll, hát ember legyen a talpán, akinek sikerül véglegesen kiütni az ellenfelet és megnyerni a rajongótáborát. Mea culpa, nekem még nem sikerült.

Közel három éve próbálom kialakítani a saját hulladékmentes háztartásom, ennyi idő alatt rengeteg szeméttermelő szokásnak és holminak sikerült búcsút intenem, de még mindig lenni miért pironkodnom, ha elhinném, hogy az életmódváltást csak tökéletesen szabad megvalósítani. Egyébként szeretném is jobban csinálni, még több szokáson változtatni, még több dolgot megreformálni az otthonomban, de ezek a változtatások nem mindig sikerülnek, néha saját magam, néha a külső körülmények miatt.

Mi okoz nehézséget nálam?

Beszerzés

Én speciális eset vagyok ebből a szempontból, mert jelenleg külföldön élek és 1,5 hónapot töltök Magyarországon évente, úgyhogy kétféle tapasztalatom van. Az otthoni nullahulladékos bevásárlási procedúrám kifejezetten nyűgös tud lenni, mert számtalan helyet fel kell keresnem, mire mindent beszerzek. A város egyetlen csomagolásmentes boltjában szűkös és egyre borsosabb árú a kínálat, a piacon sem vehető meg minden saját zsákokban, így végeredményében legalább hat-hét boltba el kellene mennem bevásárláskor, ha tényleg mindent csomagolásmentesen szeretnék beszerezni a teáktól a toalettpapíron át a kozmetikumokig. A húst gyakran kis sem adják saját dobozban.

A legnagyobb szívfájdalmam viszont az,  hogy külföldön a legközelebbi piac 25 km-re van a lakhelyemtől, úgyhogy a piacozás nem lehetőség, általában a helyi multiban vásárolok, ahol gyakran még az uborkát is darabonként műanyagozzák, a nem csomagolt zöldségek-gyümölcsök pedig általában sokkal drágábbak a csomagoltnál. Ezt az árkülönbséget vagy benyelem vagy nem, nyilván attól függ, mennyit jelent összességében egy nagybevásárlásnál. A végső konklúzióm mindenesetre az, hogy teljesen csomagolásmentesen vásárolni nehéz, tovább megyek, vidéken talál lehetetlen is. 

A csúnya, gonosz házastárs

Az a helyzet, hogy amikor az ember közös háztartásban él valakivel, nem gyakorolhat türannosz módjára egyeduralmat a dolgok felett, hiszen mindkét félnek joga van a saját nézeteihez – ez viszont alkalmanként vitát szül. Az én férjem szerencsére fontosnak találja a környezetvédelmet, aktívan részt vesz a hulladékmentes háztartásunk kezelésében, de ettől függetlenül vannak olyan dolgok, amelyeken – egyelőre – nem szeretne változtatni. A csapvizet például nem issza meg, műanyag flakonos ásványvizet fogyaszt. Tömegközlekedni nem hajlandó. A lakásban komposztálást nem támogatja. A tusfürdőt nem váltja le csomagolásmentes szappanra.

A legnagyobb nehézséget számomra ezesetben a türelem okozza, magamban gyakran bosszankodom, mérges leszek, időnként egy-egy vita is kipattan nálunk, ami nyilván nem fordulna elő, ha kevésbé fontos lenne számomra a hulladékmentesség. Plusz, így bizonyos zero waste lépések egyszerűen nem megvalósíthatóak. Mindeközben tudom, hogy még a saját férjemre sem erőszakolhatom rá az életmódom, tiszteletben kell tartanom a döntéseit, ha csak nem szeretném, hogy oda legyen a családi béke. Marad a remény, hogy idővel magától is elhagy bizonyos szokásokat a példámat látva 🙂

Lemondás, lemondás, lemondás

A hulladékmentes életmód terjedésével szerencsére gyorsan bővül a komposztálható vagy fenntartható módon készült holmik választéka, tehát a legtöbb dolognak megvan a környezetkímélő alternatívája, de azért nem mindennek. Döntenem kell, hogy bizonyos dolgokról lemondok vagy sem, vállalva a felelősséget azért, hogy én is hozzájárulok a klímaváltozáshoz, a szeméttelepek kialakulásához, a következő generációk életének bonyolításához.

2019-et írunk, tehát ha csak nem költözök barlangba ősemberek módjára, akkor szinte lehetetlen teljesen kiiktatnom a környezetkárosítást. A laptopom, a mobiltelefonom műanyagból van. A vízzabáló kávém átutazza a világot, komoly ökológiai lábnyomot hagyva maga után. Az utazásoknak képtelen vagyok búcsút inteni, hiába tudom, hogy egy 3 órás repülőút során annyi károsanyag kerül a levegőbe, amennyit minden mással talán egy év alatt sem termelek meg (javamra legyen írva, repülőm még csak egyszer ültem életemben). 

Az egész zero waste-nek talán ez a legnehezebb pontja, megtalálni az egyensúlyt a fogyasztás és a nemfogyasztás között. Persze, az ember gondolkodásmódja a környezetvédelem fontosságának felismerésével automatikusan átformálódik, a lemondás gyakran nem teher többé, sőt, a sokszor még azon is elgondolkodom, mi szükségem volt egyáltalán bizonyos dolgokra – de néha azért megmarad a döntési kényszer. Az egyetlen megoldást abban látom, hogy megpróbálom visszafogni a hulladéktermelési szokásaimat, pl. kávézom ugyan, de már nem napi két-három alkalommal, csak egyszer. Így a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad.

Nem kell a tökéletes zero waste életformára törekednünk

A hulladékmentességgel kapcsolatos posztok alatti kommentfolyamban szoktam olvasni, hogy a kezdeti időszakban sokan lelkiismeretfurdalást éreznek, ha nem sikerül valamit fenntartható módon beszerezniük. Én is átestem korábban ezen a szakaszon, de ma már azt gondolom, egyszerűen el kell engedni a közösségi oldalak által sugárzott tökéletes zero waste otthon ideálját. A szép csatos üvegek helyett megteszi a befőttesüveg is, ha 50 km-re lakunk a munkahelyünktől, üljünk nyugodtan autóba az ingázás elkerülése végett, és ha véletlenül otthon hagytuk a kulacsunkat, inkább vegyünk meg egy palackos ásványvizet, minthogy összeessünk a nyári melegben.

A totális hulladékmentesség megvalósítását a saját életemben (vagy másokéban) jelenleg képtelenségnek tartom, hiszen a saját törekvéseimen túl nem adottak hozzá a külső feltételek. Hiába akarok én csomagolásmentesen vásárolni, károsanyag-kibocsátás nélkül utazni vagy mindenből kizárólag fa-fém-üveg verziót vásárolni, ha ilyen opciók egyszerűen nem elérhetőek a közelemben. Marad a próbálkozás, törekvés, az új lehetőségek keresése és a kényszerű várakozás, hogy a közeljövőben valamikor országos szinten is több zöld alternatíva válik majd elérhetővé az átlagember számára. 

Nálatok milyen nehézségek adódnak a hulladékmentes életmód kapcsán?

Ha tetszett a posztom és szívesen olvasnál még hasonló témákban, kedveld a Facebook oldalam >>ITT<< vagy a blog jobb oldalán található Facebook-dobozon keresztül 🙂

Ez is érdekelhet

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés