A flygskam, azaz a repülős utazás szégyenérzete

Idén itthon nyaralunk, legjobb tudásom szerint legalábbis így szokás elegánsan megfogalmazni, hogy mostanság másra költjük a pénzünket, ezért maradunk szépen a fenekünkön és nem megyünk sehova. Öröm az ürömben, hogy repülős nyaralás híján megúszom a lelkiismeretfurdalást, amit az ökolábnyomom drasztikus megugrása okozna, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy őszinte az örömöm.

Utazni ugyanis jó. Csak baromira fenntarthatatlan, pláne az, ahogy most szokás csinálni, fapadosan és rendszeresen.

Szerintem az környezettudatosságnak három nagy ellensége van, a húsfogyasztás, az elektronikai cuccok és az utazás. Mindhárom dolog hatalmas terhelést jelent a környezetnek, de mindháromról nagyon nehéz teljesen lemondani. Én eddigi életem során mindössze egyszer repültem, csakhogy sosem a klímaváltozás megakadályozása tartott vissza attól, hogy jegyet váltsak valamelyik gépre, az elmúlt években egyszerűen az otthonteremtésre koncentráltunk, és ebbe sajnos anyagilag nem fért bele a rendszeres utazás.

Emiatt viszont mára eljutottunk odáig, hogy nagyon vágyunk látni a világot, főleg a világnak azt a felét, ahova csak repülővel lehet eljutni. A gond, hogy időközben minden belső tiltakozásom ellenére be kellett látnom, hogy a repülés drasztikusan hozzájárul a klímaváltozáshoz, ami ellen jómagam is küzdök, és még el sem kezdtem repülni, de már lelkiismeretfurdalásom van a gondolattól, hogy fogok. Vagy mégsem. Nem tudom eldönteni.

Te érzel lelkiismeretfurdalást, amikor repülőre ülsz?

Azt hiszem, nem nagyon kell magyarázni, mi a probléma a repüléssel, mert mindenki tisztában van vele, hogy a gépek elképesztően sok üvegházhatású gázt bocsátanak ki, sokkal többet, mint amennyit megspórolunk a vászonszatyrozással vagy azzal, ha fa csipeszeket veszünk műanyag helyett. Egy Budapest-New York út során közel egy tonnányi szén-dioxid kerül a levegőbe, vissza szintén, tehát a “legolcsóbb” amerikai kiruccanás is olyan megterhelő a karbonlábnyomunknak, hogy azt képtelenek leszünk máshonnan lecsípni a mindennapjainkból, hiába a környezettudatos gondolkodás.

Nemrégiben egy másik blogger posztja alatt találkoztam a jól csengő “flygskam” szóval, kíváncsiságomban pedig rákerestem az interneten, vajon mit jelenthet. A kifejezés hátterében tulajdonképpen egy svéd zöldmozgalom áll, amelynek tagjai elutasítják a repülést és igyekeznek szégyenérzetet kelteni másokban amiatt, hogy rendszeres utazásaikkal hozzájárulnak a klímaváltozás felgyorsulásához. Elsőre szélsőségesnek tűnhet ez a hozzáállás, de tény, hogy Svédországban az átlagosnál többet repülnek a lakosok, tehát nagyban hozzájárulnak a szén-dioxid kibocsátás emelkedéséhez.

Sokáig az gondoltam, a minimalista és hulladékmentes életmód legnagyobb előnye, hogy mivel nem költök felesleges kacatokra, ezért megengedhetem majd magamnak az utazgatás luxusát. Most viszont egyre gyakrabban merül fel bennem a kétely, vajon hogyan lehetnék hiteles, hogyan beszélhetnék felelősségvállalásról és környezettudatosságról, ha én magam is repülővel utazgatnék, miközben tisztában vagyok a következményekkel? Másrészt viszont felmerül bennem a kérdés, hogy akkor ennyi volt, maximum oda megyek, ahova kocsival is eljutok, és úgy élem le az életem, hogy semmit nem látok mindabból, amit szerettem volna?

Slow utazás, carbon offset – mit jelentenek ezek?

A repülős utazás gondolatáról egyelőre nem tudok letenni, de az elmúlt években a környezettudatosság jegyében megváltoztak kissé az elképzeléseim az ideális nyaralásról, és már nem feltétlenül választanék távoli úticélokat, ha ugyanabból az összegből sokkal több élményt gyűjthetek Európában slow utazás formájában. Mondjuk vonattal. A slow utazások lényege, hogy a megszokott turistalátványosságok helyett a kevésbé ismert helyeket is igyekszünk felfedezni, kapkodás nélkül, a környék mindennapi életére összpontosítva. Van egy elképzelésem arról, milyen klassz dolog lehet két hétig olasz kisvárosokban bolyongani anélkül, hogy előre megtervezném, mit fogok meglátogatni.

Van egy másfajta lehetőség is az ökolábnyomunk csökkentésére, ezek pedig az ún. carbon-offset programok, amelyek során a repülőjegyünk megvétele után lehetőségünk nyílik befizetni egyfajta környezetvédelmi “felárat”. Ezesetben a többletköltséggel zöld programokat támogatunk, például fák ültetését. Úgy is mondhatjuk, megfizetjük a szén-dioxid kibocsátásunk árát, ami egyelőre nem túl népszerű dolog, mert a többség csak élvezni szereti a repülést, a tényleges árát viszont nem hajlandó megfizetni. És tulajdonképpen ilyenkor válik érhetővé a svéd repülős lelki terror alkalmazása.

Utazni vagy nem utazni? Még mindig passzolom. Az egyik felem azt mondja, nem tudok annyira környezettudatos lenni, hogy soha többé ne üljek repülőre, a másik felem közben azt kérdezgeti, akkor minek papolok róla. Majd jövőre meglátjuk, ki az erősebb.  

Ha tetszett a posztom és szívesen olvasnál még hasonló témákban, kedveld a Facebook oldalam >>ITT<< vagy a blog jobb oldalán található Facebook-dobozon keresztül 🙂

Ez is érdekelhet

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés