5 dolog, amit totál feleslegesen vettem meg a macskánknak

A cicánk, Effie, 2,5 évvel ezelőtt csatlakozott a csapatunkhoz, a férjemől kaptam ajándékba, miután hónapokig sóhajtoztam a cukibbnál-cukibb kismacskás videók láttán. Egyébként nem vagyok kezdő cicatulajdonos, gyerekkoromban volt néhány szabadban tartott macsekom, és később albérletben is egy lakótársammal közösen, de egyik sztori sem lett sikertörténet.

Effie az első igazán saját, felelősen tartott tartott jószágom, a háziállat-tartás minden örömével-nyűgjével együtt 🙂

Mondanom sem kell, a nagy lelkesedés és szobacicázás közepette mi is beleestünk abba a hibába, hogy olyan dolgokat vettünk meg neki, amelyekre később rá sem nézett.A holmik nagy része ráadásul műanyagból van, amit a mai extrémen környezetvédő énem legszívesebben letagadna, de jobb híján inkább megpróbál újrahasznosítani. Következzen egy lista arról, amit feleslegesen vettem meg, hátha ti meg tudjátok állni, hogy porfogókat vásároljatok a szőrgombócoknak.

  1. Alomtálak
    Melőtt Effie-t elhoztuk volna az eredeti gazdáitól, beszereztünk egy kislányosan rózsaszín alom- és etetőtál szettet, de néhány hét után feltűnt, hogy állandóan kipisil az alacsony peremű tálból. Sebaj, gondoltuk, veszünk egy nagyobbat. Félévnyi további macskapisi-törölgetés után aztán megfigyeltük, hogy Effie valamiért felemelt fenékkel végzi a kisdolgát, nem véletlen hát, hogy gyakran félremegy a sárga lötty. Az ivartalanítás után sem szokott le erről a pisilési módról, így végül a fedett alomtál mellett döntöttünk. Ma azt mondom, egyből ilyet vennék, kicsit drágább ugyan, mint a fedetlen, de egyszeri kiadás és sokáig használható.
  2. Játékok
    E
    gyetemes igazság, hogy ha a macska választhat egy kartondoboz és egy csiricsáré bolti játék között, úgyis az előbbi mellett dönt. Ne vegyetek játékokat a macskának, mert számára az egész világ egy felfedezni való kaland! Persze, ideig-óráig elszórakozhat az új szerzeménnyel, de valószínűbb, hogy rá sem néz a drágán megvett vackokra, hiszen nem érti, mi a különbség a plüssguriga és a wc papír gurigája között. Ha tényleg örömet akarsz neki okozni, add oda a karácsonyi ajándék csomagolását és később némán takarítsd fel, ami maradt belőle 🙂

  3. Macskasampon
    A cicákat normál esetben nem kell fürdetni, hiszen a világ legtisztább állatai, mosakodnak ők minden nap kérés nélkül is. Effie extrém eset lehet, mert egy nap arra értünk haza, hogy kakaszagú. Azóta sem tudom, vajon szórakozásból hempergett-e meg a piszkos alomban vagy mi történt, mindenesetre vettünk a Fressnapfban egy flakon macskasampont és alaposan megmosdattuk ( igazi ázott patkány lett, de komolyabb ellenkezés nélkül tűrte a kényszerzuhanyt). Később még egyszer előfordult ilyen eset, azóta semmi. A macskasampon azonban ránézés alapján legalább negyven fürdetésre elég lenne, még mindig ott áll a szekrényen és tök érthetetlen számomra, vajon miért nem gyártják kisebb kiszerelésben. Most úgy gondolom, talán elég lett volna sima vízzel megfürdetni.
  4. Jutalomfalatok
    Tudjátok, az a jó sok műanyagba csomagolt pár darab műhús-kocka és halformára szabdalt izé, amit azért adunk a macskának, hogy megjutalmazzuk vagy szimplán, mert cuki és örömet akarunk neki okozni. A hulladékmentesség kapcsán gondolkodtam el rajta, vajon tényleg szüksége van-e Effienek a jutalomfalatra? Esetleg csak nekem jó érzés meglepni valamivel? A macskák természettől eredően nem igényelnek jutalmat, ezért úgy döntöttem, felhagyok a falatok vásárlásával és szerintem a macskának fel sem tűnt, nem hiányzik neki, mintha soha nem is adtam volna.
  5. Óriás kaparófa
    Ezt nagyon megbántam, mert hamar tönkrement és nincs sok haszna. Az Ebay-en néztem ki ezt a hatalmas fát, sok pozitív vélemény született róla és már-már láttam a lelki szemeim előtt, ahogy Effie ugrál rajta, bebújik a sátorba, lefekszik a nyugágyras részre, eljátszadozik a kötéllel – na persze, hogy semmire nem használja alváson kívül! 🙂 A sok kaparófelület mintha nem is létezne, mindig ugyanazt a két állványt kaparja ott lent, ami – mint láthatjátok a képen – mára teljesen tönkrement. És még kiegészítőt sem találunk hozzá, tehát most valami DIY-mmegoldáson gondolkodunk, mert a kaparófa nem maradhat így. De kidobni sincs szívem. Csak reménykedem, hogy egy nap felfedezi a többi kaparófelületet is rajta…

Ti miket vásároltatok a cicának, ami végül feleslegesnek bizonyult?

Ez is érdekelhet

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés