10 remek könyv, amit 2018-ban olvastam

Heni vagyok, könyvmoly. Nem hazudom magamnak, hogy nincs időm olvasni, lefekvés előtt inkább kinyomom esténként a wifit, a fiók mélyére süllyesztem a kütyüket (nem mintha olyan sok lenne, csak telefon, laptop és TV) és előveszek valami jó könyvet. Azt mondjuk elismerem, hogy itt külföldön kissé nehezen elérhetőek a magyar könyvtárak, ezért ha elfogynak az otthonjártamkor bolhapiacon száz forintért megvásárolt klasszikusok, gyakran a laptopomon olvasok.

Esténként szükségem van rá, hogy letegyem a megoldandó problémákat, gondokat, történteket és egyszerűen kikapcsoljam az agyam. Mellesleg, jó könyveket olvasni halálosan szórakoztató dolog!

A moly.hu statisztikái szerint 2018-ban 54 könyvet olvastam el, ez körülbelül 22 ezer oldalt jelentett. A tavalyi nálam kétségkívül a jó kötetek éve volt, a legtöbb elolvasott regényt vagy szakkönyvet nagyon szerettem, úgyhogy arra gondoltam, inspirációként megosztom veled a saját olvasmányaimat.

A listát nem kedvencelés szerint állítottam sorrendbe.

  1. Thomas Hardy: Egy tiszta nő
    Az elszegényedett családból származó Tess szolgálónak áll módosabb rokonainál, ahol szerencsétlen módon szemet vet rá a birtok gazdája… A regény azt mutatja be, hogyan vetette ki magából a korabeli társadalom azokat a nőket, akik házasságon kívül kerültek testi kapcsolatba férfiakkal, és mennyire jellemző volt a kettős mérce, ahol a férfi szabadon “bűnözhetett”, a nő sorsa viszont megpecsételődött egy törvénytelen gyerek születése után. Nagyon szomorú könyv.
  2. Cao Hszüe-Csin: A vörös szoba álma
    Egy körülbelül tizenöt évet magába foglaló mandarin családregény, amely “a négy nagy híres mű” közé tartozik a kínai irodalomban. A Csia család felemelkedését és bukását követhetjük végig számtalan szereplő révén, a háttérben a keleti regényekre jellemző mitologikus és természeti motívumokkal övezve. És még vicces is. Abszolút kedvencem volt 2018-ban.
  3. Bea Johnson: Zero waste otthon
    Tavaly jelent meg először magyarul a “hulladékmentesség királynőjének” életmódkönyve, egyből le is csaptam rá, hátha találok benne olyan tippeket, amelyeket még nem sajátítottam el a háztartásomban. Nagyon jó kis gyűjtemény azoknak, akiket érdekel a hulladékmentes otthon kialakítása, az írónő rengeteg témával foglalkozik a minimalista gardróbtól kezdve a konyhai komposztáláson keresztül egészen az ünnepek szemétmentes verziójáig.
  4. Lewis Grassic Gibbon: Skócia lánya
    A három kisregényből álló történetben Chris Guthrie, a vidéki parasztlány életét követhetjük nyomon a tanya-város-gyár trión keresztül, ami egyben a skót gazdasági változások útját is bemutatja. Chris férjhez megy, dolgozik, gyermeket szül, tehát alapvetően semmi különös nem történik a kötetben (azért alkalmanként igen, csak nem spoilerezek), de annyira szép stílusú és érdekes regény, hogy nem lehet nem szeretni.
  5. Tar Sándor: A mi utcánk
    Novellagyűjtemény, amely a rendszerváltás utáni évek gazdasági és társadalmi problémáit ábrázolja egy vidéki falu utcájának lakóin keresztül. Munkanélküliek, alkoholisták, boldogtalan házasságok, megkeseredett politizálások, totális reménytelenség – annyira magyar, hogy szinte fáj.
  6. Fjodor Dosztojevszkij: A Karamazov-testvérek
    A regény középpontjában egy apagyilkosság áll, amelyet három nagyon különböző karakterű fiútestvér különböző szemszögeiből ismerünk meg. A bíróság állítása szerint a legidősebb fiú, Dmitrij öli meg az apját, amiért az kisemmizi az örökségéből és megpróbálja pénzzel elcsalni a szerelmét, de ki tudja…? A bírósági tárgyalások során sok mindenre fény derül.
  7. Steiner Kristóf: Kristóf konyhája
    A blogomban többször írtam már arról, hogy bár nem vagyok vegetáriánus, környezetvédelmi és egészségügyi okokból igyekszem kevés húst fogyasztani. Nos, ez a gyűjtemény nagyon szuper húsmentes recepteket kínál, választ ad néhány kérdésre a vegán életmóddal kapcsolatban, ráadásul még szép is.
  8. John Fowles: A francia hadnagy szeretője
    A cím ne tévesszen meg senkit, tudom, hogy úgy hangzik, akár egy rossz romantikus ponyváé, de valójában egy nyáltenger nélkül megírt történetről van szó. Sarah és Charles, a regény két főszereplője súlyos hibát követnek el az életüket illetően: egyikük a francia hadnagy szeretője lesz egy éjszakára, amiért egész életére elveszti a becsületét a társadalom előtt, másikuk olyan lányt készül feleségül venni, akit nem szeret igazán. Aztán találkoznak… és rettentően meglepő lesz a regény vége. Tulajdonképpen romantikus regény, és mégsem.
  9. Móricz Zsigmond: Rokonok
    Kopjáss Istvánt egy nap “véletlenül” megválasztják a város főügyészének. Az eddigi csöndes, becsületes életet élő férfi bekerül a politikai ármánykodás és a gazdagok körébe, megszédíti a pénz lehetősége, innentől kezdve pedig akarata ellenére egyre lejjebb csúszik az erkölcsi fertőben. Klasszikus mutyiregény, amelyben Móricz már 1932-ben megírta, hogy miért nem tud boldogulni a jóakaratú átlagember a magyar politikai urambátyám rendszer szorításában, ahol mindenki hirtelen a jó pozíció jutott személy segélykérő rokona lesz.  Nagyon aktuális.
  10. Monique Simmonds: Gyógynövények lexikona
    Szerintem mindenkinek kötelető otthonra legalább egy ilyen könyv. Ez a gyűjtemény körülbelül 270 különféle, a konyhakertben is megtermeszthető gyógynövény pozitív hatásait mutatja be, illetve számos elkészítési tippet ad a teától kezdve a tinktúrákig.

Az olvasmánylistám alapján látható, hogy többnyire szépirodalmi klasszikusokat olvasok – olyanokat is, amelyeket az iskolai tapasztalatok rettentő unalmasnak állítanak be. Én sem értek egyet a kötelező olvasmányok listájával, azt gondolom, egyáltalán nem az adott korosztálynak való regényeket válogatja össze a Nemzeti Tanterv, de nem szabad, hogy ez felnőttként is rányomja a bélyeget az olvasási szokásainkra. Az, hogy a kötelezők tizenévesen unalmasnak tűnnek, közel sem azt jelenti, hogy maga az olvasás unalmas lenne.

Nektek mik voltak a kedvenc olvasmányaitok 2018-ban? 

Ez is érdekelhet

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés